Címkék: Honda | Honda HR-V

2015. szeptember 21. hétfő, 08:20

 

A Honda HR-V gyártása 1998-ban indult, az európai értékesítés 1999-ben kezdődött. A 3 és 5 ajtós első generációs modellből 110 ezer darabot adtak el. A második generációs HR-V a tavalyi Párizsi autószalonon debütált, a piacra pedig most érkezett.

A Jazz módosított padlólemezére épülő új HR-V kétféle motorral kapható egy 1,6 literes i-DTEC dízelmotorral, amelyet 6 fokozatú kéziváltóval kínálnak és egy új 1,5 literes i-VTEC benzinmotorral melyhez a kézváltó mellett automata is társítható.

A benzines belépő modell ára bruttó 5.499.000,-Ft, automata váltóval 6.299.000,-Ft.(eggyel magasabb szintben indul), a kéziváltós dízelé 6.199.000,-Ft. A Honda HR-V árakról a linken találnak további tájékoztatást.


A kupé és egyterű tulajdonságait ötvöző szabadidőautó megjelenésével és belső tágasságával a fiatal sportos felnőtt vevőkört kívánja elérni. A Honda becslései szerint az új HR-V jövőbeni vásárlóinak 70 százaléka másik márkáról nyergel át, s vélhetően egyterűt vagy középkategóriás ötajtóst vezetett korábban.


A HR-V-t markáns vonalak jellemzik, kinézete egyszerre sportos és robusztus  Az autó méretei: hosszúság 4,294 m, szélesség tükrökkel 2,019 m, magasság 1,605 m, tengelytáv 2,610 m. Az autó tömege motortól és váltótípustól függően 1241-1324 kg.

Az elejére jellemző a Honda szárnyat formázó orr része. Oldalát előre dőlő éles vonalak jellemzik, a hátsó ajtókilincseket a C oszlopba rejtették. A mélyen barázdált alsó karosszériaelemek és szélesre húzott lökhárítók a strapabíróság érzetét keltik.

 Az új HR-V-t 8 féle karosszéria színben választhatjuk: A hagyományos Milano Red mellett négy metál (Brilliant Sporty Blue, Alabaster Silver, Modern Steel, Ruse Black), három gyöngyházmetál (Morpho Blue, Crystal Black, White Orchid). Újdonság a kizárólag HR-V-hez kínált Ruse Black és Morpho Blue tónus, melyek azt a benyomást keltik, mintha kétféle színből keverték volna.



A belteret a Smart Touch kialakítás jellemzi, amely magában foglalja az új hétcolos (felszereltségi szint szerint) érintőképernyős kijelzőt, melyről a légkondi is szabályozható, a Start&Stop indítógombot és az elektromos rögzítőféket. A műszerfal ahol a kezünkel érintjük puha borítású.
A kardánalagűt fényes fekete festése emeli a minőségérzetet, ezt egyébként az európai vásárlóknak készítették így.



A vezetővel szemben három lebegő hatású, megvilágított kerettel körülölelt műszer kapott helyet. Ha a Honda által fejlesztett ECO Assist aktív, a sebességmérő háttérvilágítása – a vezetési stílus függvényében – zöld és fehér között változik.

Az első utas előtt három új, „széles áramlású”, állítható szellőzőrostélyt helyeztek el, az áramlás mértékét úgy szabályozták, hogy az ablakhoz legközelebb eső nyíláson érkezzen a legtöbb oxigén, ugyanakkor keveset fújjon a középkonzolon kialakított csatorna, s közepes mennyiséget a középkonzolhoz legközelebbi légbeömlő.



Szórakoztatóelektronikai és információs rendszer
A vadonatúj HR-V vezetője a – 2015-ös CR-V-ben bemutatott - Honda Connect segítségével tarthat kapcsolatot a külvilággal, illetve szórakoztathatja utasait. A berendezés alapáron jár a középszinten és magasan felszerelt modellváltozatokhoz, s extraként rendelhető az alapmodellhez.
Az alkalmazásalapú, Android operációs rendszerre épülő Honda Connect kezelése épp úgy történik, mint egy modern okostelefon esetében, azaz tapintással, simítással irányítható a készülék. Fejlettségéből fakadóan a Honda Connect többek között a világháló böngészésére, valamint valósidejű hírek, forgalmi információk, időjárás-jelentések, internetes rádiók, zenestreamek lejátszására is alkalmas, sőt a közösségi oldalak is nyomon követhetők vele.
Gyárilag telepített szoftverei mellé további alkalmazások is letölthetők a Honda App Centre-ből, ezáltal a vezető igényeire szabható a berendezés. Az előre installált Aha alkalmazással ezernyi audiocsatorna (pl. zene, hírek, podcastok, hangoskönyvek) érhető el, lehívhatók a közösségi oldalak hírfalai, s igénybe vehetők a helyhez kötött szolgáltatások.

A Honda Connect érintőképernyőjéről a menetadatok is leolvashatók (pl. megtett kilométerek száma, üzemanyag-fogyasztás stb.), és – felszereltségtől függően - itt jelenik meg a tolatókamera képe is.
Ráadásként a rendszer képes MirrorLink, WiFi, Bluetooth, HDMI és USB kapcsolatot kiépíteni okostelefonokkal s egyéb multimédia-eszközökkel, méghozzá úgy, hogy ezeket a készülékeket az érintőképernyőn keresztül kezelheti a pilóta.

A HR-V felszereltségét díjnyertes, műholdas Garmin navigációs rendszer is gazdagíthatja, ez a legfelső szinten alapáron jár, a többi modellhez extraként rendelhető. A Honda Connectbe integrált navigációs rendszer egyik legfőbb előnye, hogy az előre telepített térképek és POI-adatbázisok révén a felhasználók mobilkapcsolat nélkül is tájékozódhatnak, és könnyedén megtalálhatják a kívánt célpontot.

A belépőmodell ötcolos kijelzővel társított, 160 wattos, AM/FM/CD-kompatibilis audiorendszerrel s persze kiváló hangzással várja utasait, míg a középső és felső szinteken 180 wattos, hathangszórós hifi kerül az autóba.


Az utastér tágasságát a karosszéria középrészére helyezett üzemanyagtartállyal érték el. A vezető pedig 100 m-rel magasabbról szemlélheti a közlekedést, mint egy átlagos autóban, másrészt a magasabban elhelyezkedő ülések a beszállást is megkönnyítik.
A vezetőülésnél kicsit közelebb kéne hozni az ajtón lévő könyöklőt, illetve legalább 5 centivel közelebb állíthatóvá tenni a kormányt, gondolván az alacsonyabb sofőrök kényelmére is.

Hangelnyelő elemek kerültek kerékjáratokba és szigetelőbetéteket tettek a padlószőnyegek, a padlókárpit és a műszerfal alá, így az utastérbe jutó zaj 100 km/óránál 65 dB.

Magasabb felszereltségi szintekhez félig nyitható panorámatető rendelhető, melyet teljesen elhúzható árnyékolóval szereltek.

A rakodási lehetőségek variálhatóságát a 60/40 arányban osztott Honda Mágikus ülésrendszere is megkönnyíti. A Mágikus Ülésrendszer a megszokott konfiguráció mellett három egyéb pozícióba is beállítható:
- Utility (haszonjármű) üzemmód – a támlák egészen előre dőlnek, így hatalmas, síkpadlós, 1845 milliméter hosszú raktér várja a poggyászokat.
- Tall (magas) üzemmód – a hátsó ülőlapok függőleges pozícióba kerülnek, így a második sorban padlótól plafonig (1240 mm), illetve első támlától hátsó támláig kihasználható a hely.
- Long (hosszú) üzemmód – az első utasülés és a jobb hátsó támla egyaránt előre dől, így a kialakult „alagútba” 2445 milliméter hosszú tárgyak is gond nélkül behelyezhetők.



A csomagtartó mérete 470 liter, amely az ülések ledöntésével 1533 literre bővíthető, az anyósülést lehajtva 240 cm hosszúságú tárgy is szállítható.. Az ötödik ajtó 1180 milliméter széles, amely a berakodást segíti.
A csomagtér méretei: magassága 900 mm, szélessége 1180 mm. A rakodóperem és a hátsó ülések közötti távolság 845 mm, az első ülések közötti távolság 1845 mm.  Rakodóperem 650 mm-re van a talajtól.


Motorok
Az új Honda HR-V egy négyhengeres 1,5 literes benzines és egy 1,6 literes dízel erőforrással választható induláskor. Mindkét hajtómű a Honda Earth Dreams Technology motorcsalád tajga, s megfelelnek az Euro 6 károsanyag-kibocsátási norma előírásainak.

1,5 literes benzines (i-VTEC, 96 kW, 130 LE)
csúcsteljesítményét hatezres percenkénti főtengelyfordulaton adja le, míg a 155 Nm-es legnagyobb forgatónyomaték 4600-tól érhető el. A kéziváltóval felszerelt HR-V 10,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, míg CVT nyomatékelosztóval 11,2 másodperc ez az érték. Az utóbbi, kifejezetten hatékony erőátvitellel az üzemanyag-fogyasztás vegyes üzemben 5,2 l/100 km, s a szén-dioxid-kibocsátás sem haladja meg a 120 g/km-t.



.
1,6 literes dízelmotort (i-DTEC, 88 kW, 120 LE
1,6 literes i-DTEC dízelmotort kizárólag az európai piacon forgalmazza a Honda. Alacsony üzemanyag-fogyasztásának és károsanyag-kibocsátásának hátterében számos fejlett technikai megoldás áll, ilyen például a közösnyomócsöves befecskendező és a turbófeltöltő, valamint a csökkentett belső súrlódás. Manuális váltóval társítva kombinált üzemanyag-fogyasztása csupán 4,0 l/100 km, s szén-dioxid-kibocsátása is csak 104 g/km.

Az autó végsebessége 192 km/h, automata váltóval 187 km/h.
Vegyes fogyasztása l/100 km:
benzines kéziváltós 5,6, automata váltóval 5,2
dízel kéziváltós 4

Gyorsulás 0-100 km/h-ra
benzines kéziváltós 10,7 s, automata váltóval 11,2 s
dízel kéziváltós 10,1

Ezt tanúsíthatjuk is, a dízel nagyon kellemesen mozgatta az autót, a benzinest automata váltóval próbáltuk, amely erőteljes gázadásra hangosabb motorreakciót produkált, kisebb gyorsulás mellett. A dízel és a benzines közötti árkülönbség 700.000,-Ft.


Váltók
Alapesetben pontosan kapcsolható kéziváltóval tárulnak a motorok. Az új váltón optimalizálták a fogaskerekek szélességét és elrendezését, ezáltal rövidebbé válhatott az egység, és új, alacsony súlyú, nagy szilárdságú tengelyt alkalmaztak az általános hatékonyság növelésének érdekében.



A Honda által fejlesztett, CVT váltó a HR-V 1.5 i-VTEC-hez is elérhető lesz. Vezérlését az európai autósok szokásaira szabták, azaz közvetlen és egyenletesen működik, akárcsak egy hagyományos kéziváltó, a szoftver hét sebességfokozatot szimulál

Két speciális programot is írtak a CVT erőátvitelhez. Az EDDB (Early Downshift During Braking – korai visszaváltás fékezés közben) segíti a vezetőt fékezéskor. Lassulást érzékelve, vagy amikor jármű lejtőn ereszkedik, illetve kanyarhoz közelít, az EDDB emeli a fordulatszámot, növelve ezzel a motorféket, és lehetővé téve az intenzívebb újbóli gyorsítást.
A Fast Off figyeli, hogy a sofőr mennyi idő alatt lép le a gázpedálról, és ha az átlagosnál gyorsabb tempót érzékel, úgy változtatja a fordulatszámot, hogy motorfékkel segítse a lassítást. E rendszer fokozott tesztelésen esett át az európai gyorsforgalmú és többsávos úthálózaton. Például könnyedén azonosítja azt a szituációt, amikor a vezető előzne, de a szomszédos sávban közlekedő jármű miatt a manővert nem tudja azonnal végrehajtani. Ilyenkor a Fast Off a hirtelen gázelvétel hatására magasabb fordulaton tartja a motort, hogy minél előbb megkezdhesse majd a sofőr az előzést.



Karosszéria és felfüggesztés
Az új Honda HR-V karosszériájának 27 százaléka nagy szakítószilárdságú acélból készül, és a részegységek illesztése is rendkívül merev, így a padlólemez, illetve a kocsitest nem csavarodik számottevően. A merev karosszéria a futóművet (elöl MacPherson rendszerű, hátul H alakú, torziós, csatoltlengőkaros) is masszívvá teszi, ezt fejeli meg az alacsony súlypont és a minimális csavarodási hajlam.

Az agilis viselkedésben az új, szénkefe nélküli villanymotorokra épülő, adaptív elektronikus szervokormánynak jelentős szerepe van. Hogy minimális legyen az alulkormányozottság és maximális az úttartás, a karosszéria hosszirányú elfordulási tengelyét (roll centre) elöl alacsonyabbra engedték, míg hátul magasabbra emelték. Az eredmény kivételesen egyenletes, kiszámítható viselkedés, ami a crossover szegmens leginkább magabiztosságra ösztönző modelljévé teszi a HR-V-t.

Fékek
Elöl 293 milliméteres, hűtött tárcsafékek teljesítenek szolgálatot, hátra pedig 282 milliméter átmérőjű, tömör tárcsák kerültek. A hatékony fékezést és a stabil útfekvést az alábbi elektronikus kiegészítők szolgálják: blokkolásgátló (ABS), elektronikus fékerőelosztó (EBD), fékasszisztens, menetstabilizáló (VSA) és hegymeneti asszisztens.

Kerekek
Az Európában értékesítendő HR-V modellek könnyűfém felniket kapnak. Az alapmodell és a középszinten felszerelt változatok 16 colos kerekeket és 215/60 R16 méretű abroncsokat, magasabb felszereltségben pedig 215/55 R17 gumikat.

Aktív Biztonság
Minden európai HR-V-hez alapáron jár a Honda által fejlesztett Aktív Városi Fékrendszer. Ezt az eszközt arra tervezték, hogy segítsen elkerülni a kis sebességnél elforduló balesteket, illetve hogy ha elkerülhetetlen az ütközés, csökkentse annak mértékét. A rendszer lézerradarokkal pásztázza az utat, és automatikusan fékez, ha veszélyhelyzetet érzékel. A berendezés 32 km/órás sebességig működik. Ha a rendszer veszélyhelyzetet érzékel, először vizuális és hangjelekkel figyelmezteti a vezetőt, s óvatosan fékez, majd automatikusan állóra lassítja az autót.

A közepesen és magasan felszerelt modelleknél a – radarokra és kamerákra épülő - Fejlett Vezetéstámogató Rendszer benne foglaltatik a vételárban. Ez a menetbiztonsági eszközöket felvonultató csomag az alábbiakat tartalmazza:
- Frontális Ütközésre Figyelmeztető Rendszer (15 km/óránál lép működésbe, veszélyes helyzetekben vizuális és hangjelekkel figyelmeztetve a vezetőt. A biztonságosnak ítélt távolságot a sofőr állíthatja be vagy ki is kapcsolhatja
- Közúti Jelzőtábla Felismerő Rendszer (A rendszer a kör alakú, sebességkorlátozó és előzni tilos táblákat ismeri fel, és két táblát képes a kijelzőre rajzolni egy időben.)
- Intelligens Sebességhatároló (az Állítható Sebességhatárolót és a Közúti Jelzőtábla Felismerő Rendszert kombinálja) A Sebességhatároló ez utóbbi információ alapján állítja be a végsebességet, azaz ha a vezető aktiválja, gyorshajtás esetén a HR-V automatikusan a megengedett legnagyobb sebességre lassít. Emellett vizuális és hangjelekkel figyelmezteti a vezetőt, ha több mint 3 km/órával túllépi az érvényes sebességhatárt, és hiába a gázadás, nem gyorsít a megengedettnél nagyobb tempóra. Ha jön egy újabb tábla, ami erősebb iramot enged. Ilyenkor azonnal frissít a rendszer, és engedélyezi, hogy az adott sebességig gyorsítson a jármű. A rendszer kikapcsolható.
- Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer (Ha a vezető irányjelzés nélkül készül elhagyni az aktuális sávot, vizuális és hangjelekkel figyelmeztet.)
- Automatikus Távolsági Fényszóró. (A fényszórók 40 km/órától használhatók automatikus üzemmódban. Ilyenkor a rendszer érzékeli az ellentétes irányú forgalmat (személy- és teherautó, motorkerékpár, bicikli), valamint az utolért járműveket, s önműködően le- és felkapcsolja a távolsági fényszórókat)

Passzív Biztonság
Minden új HR-V a Honda által fejlesztett Fejlett Kompatibilitású Karosszériaszerkezetre épül (Advanced Compatibility Engineering™ - ACE™). A kocsitest struktúrája elosztja, illetve elvezeti az utastér irányából az ütközések során keletkező energiát, jelentősen csökkentve a kabinra jutó terhelést. Az ACE az alá- és ráfutásos balesetek során is véd.

Minden Európában eladott HR-V-hez nyolc légzsák jár alapfelszereltségként. Az első, oldalsó és az – utastér teljes hosszában felfúvódó – függönylégzsákokat intelligens elektronika vezérli. Az első ülések fejtámláit úgy tervezték, hogy mérsékeljék az ostorcsapás jellegű nyaksérülés kockázatát.



Felszereltségek
Az új Honda HR-V háromféle felszereltségben kapható (Comfort, Elegance, Exe).
Speciális csomagok pedig a Chrome, Robust, Aero, Illumination, Convenience, Cargo, Milano Red.
A Honda a különféle csomagok mellett egyedülálló extrákat is kínál.






 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER