Írta: Administrator   
2011. április 12. kedd, 13:34

 

A végső típusbizonyítványt az idei év végén kapja meg az új Ford Focus ECOnetic, amely várhatóan a jövő év elején érkezik a hazai márkakereskedésekbe. Az 1,6 literes Ford Duratorq TDCi dízelmotor további optimalizációja révén az európai kompakt szegmens legalacsonyabb fogyasztását produkálja majd.

 

ford focus ECOnetic

A jövő év elejétől ötajtós és kombi karosszériával elérhető új Focus ECOnetic a fedélzetén tudhatja az összes olyan technológiát, amely a modellt a jelenlegi, a benzines, a dízel-, és a hibridautókat egyaránt magába foglaló európai kompakt osztályban a legtakarékosabb autóvá teszi. Az autó szívét jelentő 1,6 literes Ford Duratorq TDCi dízelmotor optimalizációjának részeként új befecskendezési rendszer és a turbófeltöltő került beépítésre, fokozták a töltőlevegő hűtését, illetve csökkentették a súrlódást. A további műszaki megoldások közé tartozik a különleges aerodinamikai csomag, amelynek része a széria Aktív Hűtőmaszk, az ultra-alacsony gördülési ellenállású abroncsok és a módosított végáttétel. Mindezeknek köszönhetően a Focus ECOnetic várható átlagfogyasztása kevesebb lesz, 3,5 liter 100 km-en, amelyhez ulta alacsony, kevesebb, mint 95 g/km-es károsanyagkibocsátás társul – ígéri a gyártó.

A Ford ECOnetic Technológiák teljes tárházát ugyanakkor a vállalat a többi új Focus modellben is elérhetővé kívánja tenni, mint például a Ford Auto-Start-Stop rendszer, az Intelligens Regeneratív Töltés, a Ford Eco üzemmód és a Fokozatvisszajelző.

A legmodernebb technológiák az alacsony CO2 kibocsátás érdekében
A kimagasló gazdaságosság érdekében a Focus ECOneticben az alacsony emissziót garantáló legmodernebb technológiák kerültek alkalmazásra a hajtásláncban, az aerodinamikában és a vezetőinformációs rendszerek területén is. A járművet az 1,6 literes Ford Duratoq TDCi dízelmotor teljesen új, 105 lóerős változata hajtja, amit az új befecskendezési rendszerrel, új turbótöltővel, illetve a fokozottabban hűtött töltőlevegővel és további súrlódáscsökkentő megoldásokkal alacsony fogyasztásra optimalizáltak. A Focus ECOneticet emellett olyan további megoldásokkal is ellátták, amelyeket külön e modell számára fejlesztettünk ki; ilyen a különleges aerodinamikai csomag, amelynek elemei az Aktív Hűtőmaszk, az ultra-alacsony gördülési ellenállású abroncsok és a módosított végáttétel.
Az új Focus ECOneticben emellett természetesen megtalálhatók azok a Ford ECOnetic technológiák is, amelyek a Focus-paletta többi tagját is gazdagítják: a Ford Auto-Start-Stop rendszer, az Intelligens Regeneratív Töltés, a Ford Eco üzemmód és a Fokozatvisszajelző.

Különlegesen takarékos motor
A dízelmotor közös nyomócsöves üzemanyag-befecskendező rendszerét teljesen átalakították. A nyolc nanofuratos injektorok akár 1.600 bar nyomáson is működhetnek, a vezérlést a korábbinál erősebb motorvezérlő rendszer végzi. Az új befecskendezési rendszer precízebben adagolja az üzemanyagot, és fokozza az égés hatékonyságát. A korábbi levegő-levegő rendszerű töltőlevegő-hűtő helyett az új modellben vízhűtéses intercooler van, mert így pontosabban szabályozható a töltőlevegő hőmérséklete, s ezáltal hidegebb és sűrűbb levegő jut a feltöltőbe.

ford focus ECOnetic kijelzo

További új vagy teljesen átdolgozott, a gazdaságosságot fokozó funkciók:
- új kialakítású, változó geometriájú turbófeltöltő
- kisebb súrlódás a motorban a dugattyúgyűrűk alacsonyabb súrlódású bevonata és a változó teljesítményű olajszivattyú révén
- a teljesítményveszteség további mérséklése alacsony tehetetlenségű vákuumszivattyú és aszimmetrikus kialakítású forgattyús lánckerék révén
- módosított emissziós rendszer, amelyben dízel NOx-csökkentő katalizátor és dízel koromrészecske-szűrő is van

Az 1,6 literes ECOnetic dízelmotorhoz a Ford hatfokozatú, Durashift manuális váltója csatlakozik, amelyet más Focus modellekben is alkalmazunk az 1,6 literes TDCi motor mögött. E váltómű teljesen új, gazdaságos kialakítású; az egységet a súrlódási veszteségek kiküszöbölésével optimalizálták, és speciális, alacsony súrlódású váltóolajjal töltik fel. A módosított végáttétel révén a fokozatok hosszabbak lettek, így csökken a motor fordulatszáma, és hatodik fokozatban javul a fogyasztás. A gazdaságosságot javítják még a legújabb generációs, alacsony gördülési ellenállású abroncsok is.

Exkluzív aerodinamikai csomag
Míg a teljesen új Focus szériaváltozata is kivételesen áramvonalas karosszériát kapott (ötajtós Cd = 0.295), addig az ECOnetic modell légellenállását számos megoldással mérsékelték tovább. Az aerodinamikai fejlesztések jelentős része arra irányult, hogy az autó alatt simábban haladjon el a levegő. Az ECOnetic változat ezért további alsó borításokat és légterelőket kapott, amelyek az első és a hátsó tengely között majdnem teljesen takarják a padlólemezt, illetve új a hátsó tengelynél található borítás is. Az aerodinamikai teljesítményt tovább fokozzák az acél keréktárcsákra szerelt speciális, és alacsony légellenállású ECOnetic dísztárcsák, amely áramvonalasabbak a hagyományos könnyűfém keréknél. Az ECOnetic modell szériatartozékként kapja meg az innovatív Aktív Hűtőmaszkot. Ez a modern, új rendszer a hűtőmaszkban lévő lamellák mozgatásával szabályozza a levegő áramlását a hűtőrendszerre és a motortérbe, illetve javítja a légellenállást.
Ha a motor hűtéséhez levegőre van szükség, a lamellák nyitnak; ha viszont nincs szükség légáramra, a lamellák zárva maradnak, és jelentősen csökkentik a légellenállást. A hűtő elé, a hűtőmaszk mögé szerelt Aktív Hűtőmaszkban motoros mozgatású vízszintes lamellák kaptak helyet, amelyek 90 fokkal elfordulva képesek útját állni a légáramlatnak. Az autó elektronikus vezérlőrendszere által irányított lamellák összesen 16 különböző helyzetben állhatnak a teljesen zárt és a teljesen nyitott állás között attól függően, hogy mennyi hűtőlevegőre van szükség. Teljesen zárt állapotban a légellenállás csökkentésével az Aktív Hűtőmaszk 2 százalékkal képes csökkenteni a CO2 emissziót.

Alacsony CO2 emissziót biztosító Ford ECOnetic technológiák

A vadonatúj Focus ECOnetic szériatartozékként kap meg egy sor olyan Ford ECOnetic technológiát, amelyek a Focus-paletta többi tagjában is megtalálhatók, és amelyek az alacsony CO2 emissziót garantálják.
“Ford ECOnetic programunk sokat segített abban, hogy a megfizethető és alacsony CO2 emissziót biztosító funkcióink a Focus-vásárlók széles köre számára váljanak hozzáférhetővé.” – teszi hozzá Herrmann. “Ez jelentős előrelépés termékeink környezeti hatásainak mérséklésében, vásárlóink pedig így környezetkímélőbb és fenntarthatóbb járművet választhatnak maguknak.”

A legfontosabb funkciók:
- Ford Auto-Start-Stop – A Ford Auto-Start-Stop rendszer automatikusan leállítja a motort, ha az autó megáll – például piros lámpánál –, majd újraindítja, amikor a vezető ismét szeretne elindulni, s így álló helyzetben nem pazarolja az üzemanyagot. Városi forgalomban ez a megoldás akár 10 százalékkal is csökkentheti a CO2 emissziót.
- Intelligens Regeneratív Töltés – A Focus ECOneticbe a rendszer frissített változata kerül, amely fokozza a generátor teljesítményét, amikor a vezető fékez vagy a jármű gáz nélkül gurul. Ilyenkor a jármű kinetikus energiája többlet üzemanyag felhasználása nélkül alakul át elektromos árammá. Az ’ingyen kapott’ elektromos áramot az akkumulátor tárolja, hogy az elektromos rendszer később felhasználhassa. Egy modern akkumulátor-vezérlő rendszer folyamatosan figyeli a töltési állapotot, hogy a regeneratív töltés optimális módon tölthesse az akkumulátort.
- Ford Eco üzemmód – A Ford Eco Mode olyan vezető-információs rendszer, amely segít az autósoknak megváltoztatni vezetési szokásaikat, támogatja őket a környezetkímélőbb autóvezetési technikák elsajátításában, és sok autósnak akár 10 százalékos üzemanyag-megtakarítást is jelenthet. A környezetkímélő autózást tanító, tapasztalt oktatókkal együtt fejlesztett, kifinomult szoftver figyeli az autóvezetést, és egyértelmű visszajelzést ad a vezetőnek az általa nyújtott teljesítményről, majd egyszerű tanácsokat ad a takarékosabb autózáshoz. A vezetők a műszeregységben látható egyszerű virágábrán követhetik nyomon teljesítményüket a fokozatváltás, az anticipáció és a sebesség megválasztásának tekintetében.
- Fokozatvisszajelző – A Fokozatvisszajelző nagyon sokat jelenthet a gazdaságosságot előtérbe helyező autós számára. A műszeregységben elhelyezett visszajelző fény azt mutatja az autósnak, hogy mikor csökkentheti a fogyasztást magasabb fokozat kapcsolásával.

A Focus ECOnetic emellett számos olyan, az alacsony CO2 emissziót garantáló technológiát kapott, amelyek a Focus-paletta többi modelljében is megtalálhatók:
- Elektromos szervokormány,
- Alacsony súrlódású motor-, és váltóolajok,
- Alacsony feszességű első segédszíj (FEAD)
- Hőszabályzó Rendszer a hidegindítás optimalizálására.

Az ötajtós és kombi karosszériával rendelhető új Ford Focus ECOnetic a Focus saarlousi (Németország) összeszerelő üzemében készül majd.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER