Írta: Administrator   
2010. november 24. szerda, 19:39

 

Az Euro NCAP tesztje alapján ötcsillagos minősítést kapott a Ford magyarországi márkakereskedéseibe néhány hete megérkezett két családi egyterűje, az új C-Max és Grand C-Max.

 

Ford C MAX es Ford Grand C MAX toresteszt

A kategória-első technológiai újdonságok egész sorát felvonultató két új családi egyterű a valaha elért legmagasabb pontszámot szerezte meg az ostorcsapás elleni védelem területén, és ugyanilyen kiváló eredményt ért el a felnőtt és gyermek utas-védelem terén is.

Az új C-Max és Grand C-Max volt a Ford új globális padlólemezére épült két első személyautó, amely az NCAP törésteszt tavaly bevezetésre került új kritériumrendszere szerint került megmérettetésre.
“A törésteszteken elért eredmények kiválóan jelzik az autók biztonságosságát, így nagy hangsúlyt kapnak az új modellek tervezése, fejlesztése során, így történt ez a Ford vadonatúj globális C padlólemezére épülő C-Max és Grand C-Max esetén is. A két új modell ötcsillagos NCAP besorolása már önmagában is rendkívüli örömünkre szolgál, az eredmény értékét mindazonáltal tovább növeli, hogy ugyanerre a padlólemezre épül majd az új Focus is, ami rendkívül ígéretes a jövő év elején érkező modell szempontjából." fogalmazott Gunnar Herrmann, a Ford gobális C padlólemezére épülő autóért felelős igazgatója.

Ford C-MAX Euro NCAP töréstesztje 2010




Ford Grand C-MAX Euro NCAP töréstesztje 2010



Az új C-Max és Grand C-Max által elért kiváló eredmény többek között a rendkívüli szilárdságú vázszerkezetnek és az Intelligens Védelmi Rendszernek (IPS) köszönhető: az karosszéria 53%-a készült magas szilárdságú acélból (ez az arány a korábbi C-Max esetében 45% volt).

Ezen felül az A és B oszlopok, ütközők, és ajtószerkezet erősítő elemek ultraszilárdságú bóracélból készülnek, aminek köszönhetően a szemből és oldalsó irányból érkező ütközések ellen kiemelten magas védelmet biztosító utasfülke jön létre, amelyet tovább erősítenek a különböző energiaelnyelő megoldások.

Az új C-Max-ban és Grand C-Max-ban emellett frontális ütközés esetén a különleges, leváló segédváz-szerkezetnek köszönhetően rendkívüli mértékben csökken a lábtér deformációja.

Az Intelligens Védelmi Rendszer részeként a két modellben helyet kaptak az első légzsákok, az első üléssoron utazók 3 D-s mellkasi védelmét biztosító olallégzsákok, valamint az első és második üléssoron utazók védelmét szolgáló függönylégzsákok.
A sofőr védelmét szolgálja továbbá a vízszintesen elmozduló kormányoszlop, ami csökkenti a mellkasi és feji sérülés veszélyét frontális ütközés esetén. Az első ülések esetén emellett továbbfejlesztett előfeszítővel és erőhatárolóval ellátott övvisszahúzók kerültek beépítésre.

A karosszéria tervezésénél ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítottak a mérnökök a gyalogosvédelem növelésére, amelynek elérése többek között az új, összecsukló ablaktörlő rendszer, illetve az úgynevezett puha idomok alkalmazása révén vált lehetővé.
Tekintettel arra, hogy az új C-Max ás Grand C-Max családi autók, a biztonsági rendszerek fejlesztérekor a hátsó ülésen utazók védelme is kiemelt figyelmet kapott: többek között minden második üléssoron található ülés hárompontos biztonsági övvel lett ellátva, a két szélső pedig ISOFIX előkészítést is kapott.

A várhatóan gyakran az autóban utazó kisgyermekekre való tekintettel a hétüléses Grand C-Max emellett olyan, a biztonsági övek becsatolására figyelmeztető rendszerrel lett ellátva, amely vizuális és hangeffektusok segítségével jelzi a sofőr számára,  ha a második illetve harmadik üléssoron utazó valamelyik utas elmulasztotta volna az öv becsatolását, avagy azt nem megfelelő módon tette azt meg, netalán kikapcsolná azt az utazás során.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER