Címkék: energiahatékonyság | Ford

Írta: Administrator   
2019. december 12. csütörtök, 12:33

 

A szakértők szerint a színek befolyásolni tudják hangulatunkat, reakcióinkat, és még azt is, hogy hány like-ot kapunk képeinkre a közösségi oldalakon.

 

 

A Ford innovációs központjában jelenleg azt vizsgálják, hogy a megfelelő színek alkalmazásával egyes vezetési helyzetekben hogyan növelhető az elektromos járművek hatótávolsága.

 

 

 

Az új, akkumulátoros elektromos hajtású Transit Smart Energy Concept mikrobuszban a belső világítás segítségével fokozható a hőérzet (vörös fény), vagy akár csökkenthető is (kék fény). Ez segít mérsékelni a klímarendszer terhelését, az így megtakarított energiával pedig nagyobb távolságot tehetünk meg.

Az elektromos járművek energiahatékonyságának növelése

Az USA-ban működő Országos Megújuló Energia Laboratórium által végzett kutatások szerint a klímaberendezés használata az akkumulátoros elektromos járművekben akár 50 százalékkal is csökkentheti a hatótávot. A nagyobb utasterű járművek – például a mikrobuszok – több energiát igényelnek a belső hőmérséklet fenntartásához, hogy az utasok kényelemben érezhessék magukat.

 


A Ford ezt a 10 üléses tanulmánymodellt a németországi Kölnben kialakított, Weather Factory nevű időjárási tesztközpontjában próbálta ki. A tesztet úgy tervezték meg, hogy a vezetőülésből egy központi kijelzőn követhető legyen az összes utasülés hőmérséklete, majd nulla Celsius fokos téli időjárást, illetve 30 fokos nyarat szimuláltak, és megkérték az utasokat, hogy osztályozzák a hőérzetüket. Mindkét hőmérsékletnél az volt a világítás hatása, hogy csökkent a klímaberendezés energiafelhasználása: a hűtés esetében 3,3 százalékkal, míg a fűtés esetében 2,5 százalékkal.

A Transit Smart Energy Concept több innovációt is alkalmaz az energiafelhasználás optimalizálása és a hőveszteség csökkentése érdekében:

Hat darab, tetőre szerelt napelemet, melyek egy 12 voltos akkumulátort töltenek; ezek gondoskodnak az ülésfűtésről, az utastér világításáról és a fedélzeti elektromos rendszerek ellátásáról.
Egy innovatív hővisszanyerő rendszert, ami a kabin levegője és a külső levegő mellett a hajtáslánc elemeiből származó hulladékhőt használja arra, hogy 20 százalékkal nagyobb hatótávot biztosítson.
Szellőző dupla ablakokat, melyek révén csökken a hideggel érintkező felületek mérete, és jobb hőszigetelést biztosítanak.

Hőszigetelt padló és tetőt, amelyek szintén csökkentik az utastér hőveszteségét.
Elektromos mozgatású tolóajtót, ami csak félig nyílik ki a hőveszteség mérséklése érdekében. A fűtés, szellőzés és légkondicionálás levegőbefúvói automatikusan kikapcsolnak, ha nyitva van az ajtó.
Polikarbonát elválasztófalat az utasok ajtaja és az utasülések között, ami tovább csökkenti a hőveszteséget ki- és beszálláskor, illetve védi az utasokat a külső időjárástól.
A járművet olyan fűtőpanelekkel és ülésfűtéssel is felszerelték, amelyekkel minden utas beállíthatja a saját környezetének hőmérsékletét. A tervek szerint az autó későbbi változataiban már a vezető is képes lesz szabályozni az egyes ülések fűtését és hűtését, sőt a rendszer – a már létező légzsák-deaktiváló technológiákhoz hasonlóan – automatikusan kiiktatja az olyan ülések klimatizálását, amelyeken éppen senki sem ül. A Ford várhatóan még idén megkezdi a Transit Smart Energy Concept közúti tesztelését.

 

 

Az elektromos hajtások bevezetése Európa első számú haszongépjármű-márkájánál

A kutatási projekt szerves része a Ford azon törekvésének, hogy minden egyes járművéhez valamilyen elektromos hajtásláncot is kínáljon. A Ford bejelentette, hogy jelenleg is dolgozik egy, az európai piacra szánt tisztán elektromos hajtású Transit haszongépjármű fejlesztésén, ami várhatóan 2021-ben jelenik majd meg a márkakereskedésekben. Ugyanakkor a márka az első olyan autógyártó, amely az innovatív, új Transit Custom Plug-In Hybrid bemutatásával máris bevezette a nulla károsanyag-kibocsátású autózást is lehetővé tevő plug-in hibrid technológiát az 1 tonnás áruszállítók kategóriájában.

A Transit szolgáltatja az alapot a Deutsche Post StreetScooter WORK XL elektromos áruszállítójához, amit a Ford európai központjában, Kölnben gyártanak. Emellett a Ford több kísérleti programot is folytat a Transit Custom Plug-In Hybrid modellekkelLondonban, Kölnben és Valenciában, hogy részletesen kiderítse, milyen valós előnyökkel jár majd a 2019 végén bevezetendő hibrid-elektromos áruszállítók használata.


“A színek hatására hangulatunk sokféle módon tud változni. Jelen esetben a belső tér vörös színű világítását használjuk fel arra, hogy az utasok melegebbnek érezzék a levegőt, illetve a kék világítást arra, hogy hűvösebbnek érezzék azt. A klímarendszer terhelésének csökkentése révén jelentős mértékben megnövelhető a jármű hatótávolsága.”

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER