2013. március 23. szombat, 17:47

 

Állami kedvezménnyel vásárolhatnak a szerbiaiak Fiat 500L típusú gépkocsit, amelyet az olasz cég és a szerb állam közös tulajdonában álló kragujeváci üzemben állítanak elő - adta hírül pénteken a szerb internetes média.

A szerb kormány járművenként 3000 euró kedvezménnyel támogatja a Fiat 500L típusú autó vásárlását, amely átlagosan nettó 10 900 euróba kerül. Az erről szóló megállapodást Mladjan Dinkic gazdasági és pénzügyi miniszter, valamint Antonio Cesare Ferrara, a FAS vezérigazgatója a pénteken kezdődött nemzetközi autóvásáron írta alá Belgrádban.

fiat-500l

Az olasz autóvállalat idén újabb 10 millió eurót invesztál a kragujeváci gyárba és év végéig 600, 2014-ben pedig további 800 fővel emeli a foglalkoztatottak létszámát, amely jelenleg 2500 fő - jelentette be Dinkic a Kurir hírportál szerint.

"A vásárlásnál évi három százalékos kamattal terhelt, ötéves futamidejű hitel igénybevételére is lesz lehetőség" - tette hozzá Dinkic, aki arra számít, hogy idén és jövőre mintegy 5000 darab szubvencionált Fiat 500L talál majd vevőre.
A Fiat tavaly júliusban kezdte meg a gyártást Kragujevácon, az egykori Zastava autógyárban. A FAS azóta mintegy 43 ezer 500L típusú gépkocsit gyártott és exportált. A tervek szerint idén 110-150 ezer darabot állítanának elő, attól függően, hogy Szerbiának sikerül-e megállapodnia Oroszországgal a vámmentes exportról - írta internetes kiadásában a Politika című szerb napilap a FAS igazgatójára hivatkozva.
A Fiat eddigi szerbiai beruházásainak értéke mintegy 1,2 milliárd euró. MTI


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER