2011. január 12. szerda, 23:54

 

A mai napon sajtónap keretében mutatta be a Citroen az új magyarországi igazgatóját Wojciech Tomaszkiewiczet.
Az új igazgatóval együtt bemutatásra került az új Citroen C4 is, különös tekintettel a kényelmi és praktikus funkcióira.
Harmadik újdonságként megismertették a vadonatúj Citroen C-Zerot

Wojciech Tomaszkiewicz

A mai napon sajtónap keretében mutatta be a Citroen az új magyarországi igazgatóját Wojciech Tomaszkiewiczet.

Wojciech Tomaszkiewicz 1994-ben került a lengyelországi Citroën leányvállalathoz, mint területi kereskedelmi vezető, majd 1998-tól ugyanezt a pozíciót Franciaországban a Metz-Nancy régióban töltötte be. Volt a márka sajáttulajdonú márkakereskedésének vezetője Versailles-ban majd Varsóban, ahol 2002-ben a lengyel leányvállalat kereskedelmi igazgatójává nevezték ki. Ebből a pozícióból emelte ki az Automobiles Citroën kereskedelmi igazgatósága 2009-ben, hogy a párizsi központból felügyelje a márka kereskedelmi tevékenységét az északi régió 5 országának helyi piacán.
2011. január 1-jétől Wojciech Tomaszkiewicz-et nevezték ki a Citroën Hungária ügyvezető igazgatójának, aki az első nem francia nemzetiségű vezető a magyar leányvállalat élén.
A 2011. év legfontosabb feladata, hogy a Citroën az új C4-essel megfelelő részesedést szerezzen az alsó-közép kategóriában, amihez a flottaeladások élénkítése is elengedhetetlen.


Az új igazgatóval együtt bemutatásra került az új Citroen C4 is, különös tekintettel a kényelmi és praktikus funkcióira.


uj citroen c4Az új Citroën C4 ülései rendkívül komfortosak, az első ülések elektromosan állítható deréktámasza és a beépített masszázsfunkció révén, mely Magyarországon az Exclusive felszereltségi szinten választható.

Az egyéni igényekhez igazodó belső kivitel is fontos szerephez jutott: a műszerfal-világítás színei, a polifonikus visszajelző hangok és az légkondicionáló automata funkciójának intenzitása mind teljesen személyre szabhatóak.

A mobiltelefon, fényképezőgép vagy laptop töltésére is alkalmas 230 voltos csatlakozó, a számtalan tárolóhely, a sík felületekkel határolt, ezért nagyon hatékonyan pakolható, tágas, akár 408 (de pótkerékkel együtt is 380) literes csomagtér minden helyzetben a megfelelő megoldást kínálják a vezető számára. Kiemelendő, hogy az előbbiekben felsorolt szolgáltatások egyedinek számítanak a kompakt limuzinok piacán.

Az új C4 a legújabb generációs színes, nagyképernyős beépített navigációs rendszerreluj citroen c4 szerelhető fel. Az eMyWay navigációs rendszer többek között nagyfelbontású színes kijelzővel, belső memóriával, valamennyi MP3 lejátszóval kompatibilis USB csatlakozóval, sebességkorlátozás-kijelzéssel, sőt még Bluetooth audio streaming funkcióval is rendelkezik, amely lehetővé teszi a mobiltelefonon tárolt zenei fájlok lejátszását.

A már ismert és elismert technológiákon kívül, mint például a parkolást segítő rendszer vagy a parkolóhelymérő rendszer az új C4 olyan új berendezésekkel is rendelkezik, amelyek jobbára egyedinek számítanak ebben a szegmensben.

Az ultrahangos holttér-figyelő rendszer, amely egyedinek számít a piacon. A visszapillantó tükör sarkában lévő narancssárga dióda figyelmezteti a vezetőt, ha egy gépjármű van az autó holtterében. Az első és hátsó lökhárítókba beépített 4 érzékelőből álló rendszer 12 és 140 km/h közötti sebességnél működik. Elöl a külső visszapillantó tükör által behatárolt, a hátsó lökhárító mögött kb. 5 méteres, a gépkocsi mellett pedig mintegy 3,5 méteres területet figyel;

A programozható sebességkorlátozó és -szabályozó berendezéssel a vezető akár 5 sebességértéket is rögzíthet.

uj citroen c4 utasterElső ködfényszórók statikus kanyarvilágítással, amely egyedi szolgáltatás a Citroën típuskínálatában. A fényszórók kiegészítő fénysugárral világítják be a kanyar belső ívét, ezáltal jobb látási viszonyokat és nagyobb biztonságot garantálnak a kanyarokban és a kereszteződésekben. A ködfényszórók kétféleképpen lépnek működésbe: az irányjelző lámpa bekapcsolásakor, illetve ha a kormányállás szöge eléri a 60°-ot. Akár 75°-os szögben is be tudják világítani a gépkocsi bal vagy jobb oldalát.

Stop&Start rendszerrel felszerelt e-HDi mikro-hibrid technológiával rendelkező változatokban is rendelhető új C4
Az e-HDi mikro-hibrid technológia újszerűsége a többféle technológia kombinálásában rejlik:
- HDi motor, amely a piacon az egyik legnépszerűbb erőforrás,
- Stop&Start rendszer, második generációs, megfordítható üzemmódú generátorral,
- e-booster rendszer, amely biztosítja a motor azonnali újraindítását (0,4 s),
- a generátor elektronikus vezérlőrendszere, amely lassításkor lehetővé teszi a fékezési energia visszanyerését,
- optimalizált sebességfokozatokkal rendelkező sebességváltó.

A rendszer lényege fékezéskor energiát táplál vissza, míg, ha a vezető álló helyzetben a féketuj citroen c4 hatulrol benyomva tartja a vezető, a motor leáll, majd a féket felengedve újraindul. Ilyen leállásokkor üzemanyagot takarítunk meg és nem szennyezi járművünk a környezetet. Az autó 600.000 újraindítást visel el.

A Michelin Energy Saver™ gumiabroncsokkal felszerelt új Citroën C4 CO2-kibocsátása a piacon kapható standard gumiabroncsokhoz viszonyítva kilométerenként 5 grammal alacsonyabb, ráadásul ezen abroncsok használata 100 kilométeren 0,2 liter üzemanyag-megtakarítást eredményez.

Biztonság tekintetében az új Citroën C4 minden változatában szériafelszereltség az ESP és a hat légzsák. A modell ötcsillagos minősítést kapott az EuroNCAP tesztjén.

Harmadik újdonságként megismertették a vadonatúj Citroen C-Zerot



  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER