Címkék: Citroen

2019. június 25. kedd, 18:54

 

A Citroën, amely kreativitásáról, úttörő megoldásairól és persze legendás kényelméről híres, idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját, hiszen az első az alapító nevét viselő automobil, a Citroën „Type A” 1919 júniusában gördült ki a Citroën-gyárból.

 

 

Június 29-én 11 órakor Budapesten a Budapesti Műszaki Egyetem központi épülete elől indul a Centenáriumi Citroën Parádé, amelyben a márka old és young timer, valamint mai modelljei azaz több mint 50 autó vonul fel a városon keresztül, a Szabadság-hídon, Andrássy úton, Hősök terén át, hogy megérkezzen a Kincsem Parkba, ahol franciás programok teszik emlékezetessé a 100. születésnapot. A Derby és Divat Fesztiválon a Citroën legújabb városi terepjárója, a C5 Aircross, valamint 7 személyes családi modelljei, a Berlingo, Grand C4 Spacetourer mellett megcsodálhatók a márka young és old timerei: az 1919-es „A Típustól” a kacsákon (2CV) és cápákon (DS) át, a mai teljes kínálatig.

 

 

A Citroën100 rendezvény legidősebb résztvevője az 1919-es gyártású „Type A”, amelyet restaurálatlan állapotban láthatnak az érdeklődők. Két oldallemezét az első világháborút követően az afrikai hadszíntéren veszítette el! A szélvédőn látszik a biztosítási címke, bizonyítandó, hogy tavaly Franciaországban még horgászni jártak vele!
Horgászoknak köszönheti újjászületését, így azt is hogy a 100 éves parádén felvonulhat, az egyik, 1972-es gyártású 2CV. Ellopták a kis Kacsát az utcáról, és nyoma veszett. Egy nap aztán dabasi horgászok olajfoltot láttak a helyi bányató felszínén, és gyanút fogtak. Ott lapult az ellopott Kacsa, „akit” végül daruval kiemeltek, elemeire szedtek és teljes körűen felújították. A fekete-fehér szín egyedi, gyárilag ilyen változat nem készült a 2CV Charlestonból.
A felvonuláson részt vesznek a repülő szőnyeg érzetet nyújtó DS-ek, az Év Autója nyertes CX-ek, jönnek Xantiák, XM-ek, C5-ösök, hogy hirdessék a Citroën modellek legendás kényelmét, stabilitását. Az 1955-ben bemutatott hidropneumatikus felfüggesztési rendszer világhírűvé tette a Citroën rugózását, hiszen a legrosszabb úthibákat is elnyelte. Ma új technológiai megoldások teszik lehetővé a Citroën modellek gördülési kényelmének tökéletesítését.

 

 

 

Az új C5 Aircross SUV és az új C4 Cactus modellekhez elérhető, progresszív hidraulikus ütközőelemekkel ellátott felfüggesztés az útegyenetlenségek jobb megszűrését biztosítja, a Citroën felfüggesztési beállítások megtartásával. Ennél a Citroën komfortfutóműnél két hidraulikus ütközőelem van beépítve a lengéscsillapítóba a két végállásnál, amelyek a nagyobb döccenőknél, úthibáknál elnyelik és szétszórják az energiát, „kisimítják” az utat.
Noha a családot nem a Citroën találta fel, de az autót hozzá igen, így nem maradhatnak ki a családok nagy kedvencei a Berlingók és a C4 Spacetourerek (egykori Picasso-k), amelyek hatalmas, világos, könnyen variálható utasterükkel, akár 7 üléssel a családi vakációk örök bajnokai.
Lesz egy „filmsztár” is a felvonuló autók között: az idén megjelent Most van most című magyar film egy szökött menyasszony és egy szabadnapos taxis huszonnégy óra alatt lejátszódó kalandjait mutatta be főszerepben Tompos Kátyával, Mohai Tamással és a Citroën C4 Spacetourerrel, amely hűséges társa munkaadójának és csibész cinkosa a szökött menyasszonynak.

Hogy miért a Kincsem Parkban ünnepli a Citroën a 100. születésnapot? Mert ez a helyszín közel egyidős a Citroënnel. Mert a Derby és Divat felsztivál „lóerőkről” és kreativitásról szól, akár a Citroën. És ne feledjük, hogy a versenysport, a lóerők, a kitartás, a technológiai újítások áthatják a Citroën 100 évét. Az André Citroën által szervezett legelső Szahara-átkeléstől a WRC rali-világbajnokságig a Citroën folyamatosan önmaga legyőzésére törekszik és nem szűnő kalandvágyról tesz tanúbizonyságot Az idei Monte Carlo ralin aratta 100. WRC futamgyőzelmét a Citroën Racing csapata, amely 8 konstruktőri és 9 egyéni ralivilágbajnoki címmel büszkélkedhet.
Ha a hazai versenysportot nézzük, a Citroën Rally Team Hungary magyar legénysége - Velenczei Ádám, pilóta és Zsiros Gábor, navigátor egy 282 lóerős Citroën C3 R5 versenyautóval már a harmadik közös versenye után pezsgőzhetett a magyar bajnokság egyik leggyorsabb versenyén, a Székesfehérvár Rallye-n. A magyar csapat C3 R5 raliautóján a centenárium jegyében a 19-es rajtszám szerepel.

A felvonulásról és a Kincsem Park béli eseményekről a Sláger FM élőben tudósít, és a helyszínre érkezők a kívánságműsorban kérhetik majd kedvenc zeneszámaikat. Amíg a felnőttek az új vagy veterán autóknál időznek, a család legifjabb tagjai sem fognak unatkozni. A Citroën várja a legkisebbeket is a Kincsem Parkba, ahol az arcfestés, körhinta, kalapdekorálás, kifestők és pétanque mellett a százéves évfordulóra készült új játékokat is megnyerhetik a szerencsekeréken. A szerencsések hazavihetik többek között az 1920-as évekbeli Citroën látványvilágát idéző, a márka ikonikus modelljeit felvonultató memóriajátékot vagy a hagyományos autós kártya Citroënre szabott kiadását, amelyen a Citroën legendás utcai modelljei mellett, megjelennek a Párizs-Dakar győztes ZX-ek, ralivilágbajok versenyautók és az autókiállítások elmaradhatatlan tanulmányautói is.

Aki fel akar készülni Citroën történelemből a rendezvényre, látogasson el a márka 100 évét illusztráló virtuális múzeumba, azaz a Citroën Origins weboldalra, amely a Citroën gazdag örökségébe enged bepillantást otthonról. A látogatók elmerülhetnek a különböző korszakok legendás Citroën modelljeinek részleteiben: 360° -os bemutató, autentikus hangok (motor, kürt, irányjelző stb), korabeli katalógusok és érdekes információk teszik élményszerűvé az oldalon eltöltött időt. A múzeum non-stop nyitva áll!

Végezetül egy fun fact, amelyben a lovak és a Citroën a főszereplő: a francia filmművészet rangos elismerése a César-díj, amelyet egyetlen egyszer, 1985-ben reklámfilm kategóriában is kiosztottak: ezt a világhírű „Chevrons sauvages” című Citroën reklám nyerte el, amelyben 100 ló kiront a karámból, hogy szabadon száguldjon a végtelen mezőn… természetesen a Citroën dupla nyíl logójának formáját kiadva.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER