2011. december 01. csütörtök, 18:53

 

Egyesek úgy fogalmaznak: az új Citroën DS5 kifinomult, előkelő, egyedi stílusú autó. A Top Gear magazin pedig a legjobb választásnak nyilvánította a Citroënt, ráadásul immár a második egymást követő évben: most a DS5 nyerte el az Év Családi Autója címet.

citroen-ds5

A valóban családi méretű DS5, amely bámulatos eleganciával ötvözi az egyedi stílust és a kreatív technológiát, és amelynek formavilágát a repülés ihlette, számos ismert modellt előzött meg a versenyben, és büszkén vitte haza a legjobb családi autónak járó elismerést.

A Top Gear magazin szerint „a DS5 remekül megtervezett, elegáns, futurisztikus autó, kívül és belül egyaránt. A beltér rendhagyó, de ésszerű, izgalmas, de funkcionális. Ráadásul nagyon aprólékos műgonddal jártak el a kivitelezés során – ami az autó többi részére is igaz –, és ez teszi igazán vonzóvá a DS5-öt. Mindez azt bizonyítja, hogy a DS5 sokkal több, mint egy félszívvel összerakott németlimuzin-utánzat.”

A Top Gear magazin immár a második egymást követő évben díjazza a Citroënt: 2010-ben a DS3 nyerte a „Az Év Kisautója” elismerést.

Linda Jackson, a Citroën UK ügyvezető igazgatója elmondta: „Óriási eredmény, hogy a Citroën már másodszor nyeri el a Top Gear magazin elismerő díját. Ez a siker is azt bizonyítja, hogy a DS modellcsaláddal a Citroën hivatkozási ponttá vált a formatervezés területén. Az új DS5 egyedülálló stílusával, utánozhatatlan Citroën-hangulatával és az innovatív Hybrid4 technológiával kiemelkedik a tömegből. Az új DS5 az autózás különleges élményéről szól, és az egész családnak élvezetet nyújt.”

Az új Citroën DS5 egy aerodinamikai remekmű, elmés megoldásokkal, áramló vonalakkal és dinamikus profillal. A modell kompakt és dinamikus kialakítása okán nagyon könnyen kezelhető, és hangszigetelése is kiváló. A repülőgépek pilótafülkéjére emlékeztető – számtalan vezérlőgombbal csábító – vezetőülés és környezete úgy tud esztétikus lenni, hogy közben maximálisan ergonomikus marad. Az eredeti és kiváló minőségű anyagok, a kifinomultság azonnal lenyűgözik a szemlélőt.
Az új Citroën DS5 2012 első negyedévében kerül forgalomba.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER