Címkék: BMW

2019. augusztus 09. péntek, 19:10

 

A bajor prémiumgyártó a legkorszerűbb akkumulátorcella-technológiával gazdagítja sokoldalú nagyvárosi modelljét, amely így 25 százalékkal nagyobb tisztán elektromos hatótávolsággal és 15 százalékkal alacsonyabb károsanyag-kibocsátással kecsegtet.

 

 

 A különféle plug-in hibrid hajtáslánc-technológiákkal felvértezett BMW modellek számára kifejlesztett legkorszerűbb akkumulátorcella-technológiai innovációk a nagyvárosokban és a hosszabbra nyúló utazások alkalmával is átfogó lehetőségeket rejtenek. A BMW 225xe Active Tourer nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátorának új generációja több mint 25 százalékkal növeli az energiatároló egység egyetlen feltöltésével, tisztán elektromos meghajtással megtehető nagyvárosi hatótávolságot, amely immár 55 – 57 kilométer.

A sokoldalú gépkocsi plug-in hibrid hajtáslánc-technológiáját eközben még tovább optimalizálták a mérnökök: az új BMW 225xe Active Tourer, amelynek hibrid-specifikus összkerékhajtási rendszere minden pillanatban az adott vezetési szituáció preferenciái szerint osztja el a kerekek között a belsőégésű erőforrás és az elektromos motor teljesítményét, átlagos 100 kilométeren mindössze 1,9 – 2,1 liter* üzemanyagot éget el, amely több mint 15 százalékos csökkenést jelent. Mindehhez kilométerenkénti 42 – 47 gramm* kombinált károsanyag-kibocsátás és 100 kilométerre vetített 13,5 – 14,2 kWh* kombinált energiafogyasztás társul.

 

 

 Az új BMW 225xe Active Tourer jelentős mértékben megnövelt elektromos hatótávolsága a lítium-ion akkumulátor megnövelt energiatároló kapacitásának köszönhető. A nagyfeszültségű akkumulátor legújabb generációja változatlan külső méretek mentén kínál 7,7 kilowattóráról 10,0 kilowattórára növelt bruttó energiateljesítményt. Az egység bármelyik háztartási aljzatról könnyedén, mintegy öt óra alatt feltölthető, a modellhez alapfelszereltségként kínált töltőkábel segítségével. A bajor prémiumgyártó ügyfelei mindezt a BMW i Wallbox falitöltő használatával kevesebb, mint 3 óra 15 percre csökkenthetik.

A nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátor töltőnyílása a bal első kerékjárati ívben található. Az energiatároló egységet a tervezők helytakarékossági okokból a hátsó üléssor alá építették be, a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával felszerelt BMW 2-es Active Tourer így szinte literre pontosan akkora csomagteret kínál, mint belsőégésű erőforrással szerelt testvérmodelljei. A BMW 225xe Active Tourer csomagterének térfogata 400 liter, amely az alapesetben 40:20:40 arányban osztott hátsó üléssor ledöntésével egészen 1 350 literig bővíthető.

 Kiforrott plug-in hibrid hajtáslánc-technológiájának köszönhetően az új BMW 225xe Active Tourer egyszerre váltja valóra a belvárosokban és a nagyvárosokon túl egyaránt átélhető, zéró emissziójú vezetési élményt és a leghosszabbra nyúló utazások márkára jellemző, pihentetően kényelmes vezetési élményét. A forradalmi hajtásláncban egy BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó, háromhengeres, 1.5 liter hengerűrtartalmú, 100 kW / 136 lóerő maximális teljesítményre képes benzinmotor és egy 65 kW / 88 lóerő maximális teljesítményű elektromos motor működik együtt, 165 kW / 224 lóerő maximális rendszerteljesítménnyel és 385 Nm csúcs forgatónyomatékkal.

A belsőégésű erőforrás egy hatfokozatú Steptronic automataváltón keresztül hajtja az első kerekeket, az elektromos motor pedig a hátsó tengely felé adja le erejét. A két motor intelligensen vezérelt együttműködése egy hibrid-specifikus összkerékhajtást hív életre, amely még a legkedvezőtlenebb időjárási körülmények és a legmostohább útviszonyok közepette is optimális tapadásról, kiváló menetstabilitásról és sportos agilitásról biztosítja az új BMW 225xe Active Tourer fedélzetén utazó ügyfeleket. Az összkerékhajtás gyors rendszerreakciója, az első és a hátsó tengely közötti ideális terhelés-elosztás, valamint az elektromos motor azonnali teljesítmény-leadása eközben gondoskodik arról, hogy az erőforrásból érkező teljesítmény és forgatónyomaték minden vezetési szituációban maximális biztonság és kimagasló menetdinamika mentén jusson aszfaltra. Ez teszi a BMW 225xe Active Tourer menetbiztonságát, menetkomfortját és menetdinamikáját páratlanul egyedülállóvá kategóriájában.

Az új BMW 225xe Active Tourer 6,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre. Az elektromos motor átmeneti teljesítmény-többlete ráadásul sportos biztonsági tartalékot garantál, például országutakon végrehajtott előzések közben. A modell végsebessége 202 km/óra, a plug-in hibrid hajtáslánc-technológia pedig tisztán elektromos meghajtással akár 130 km/órás tempóra is képes.

Az új BMW 225xe Active Tourer plug-in hibrid hajtáslánc-technológiájába olyan előrelátó energiamenedzsmentet installáltak a tervezők, amely a vezetési üzemmód meghatározásához a fedélzeti navigációs rendszer adatait is felhasználja. Aktív útvonaltervezés esetén így a technológia az autó előtt álló útszakasz ismerete szerint, maximális hajtáslánc-hatékonyság mentén kínálja fel a vezetés abszolút élményét. A bajor prémiumgyártó ügyfelei ráadásul nem csupán a SPORT, a COMFORT és az ECO PRO vezetési üzemmódok között váltogathatnak, de a középkonzolon elhelyezett eDrive gomb segítségével a belsőégésű erőforrás és az elektromos motor együttműködését is szabályozhatják. Az alapértelmezett beállításként aktiválódó AUTO eDRIVE vezetési üzemmód minden vezetési szituációban a két motor lehető legoptimálisabb együttműködését váltja valóra, a MAX eDRIVE vezetési üzemmód a kizárólag tisztán elektromos meghajtást hívja életre, a SAVE BATTERY vezetési üzemmód pedig a nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátor töltöttségi szintjének fenntartásáról, illetve növeléséről gondoskodik, hogy azt az újdonság hajtáslánc-technológiája tisztán elektromos meghajtásként, az utazás egy későbbi szakaszában, például nagyvárosba érkezve hasznosíthassa.

 

 

 Az új BMW 225xe Active Tourer alapfelszereltségének az akusztikus gyalogosfigyelmeztető rendszer is része (a 2019 novemberétől megrendelhető M Sport felszereltségi csomag esetén várhatóan elérhető lesz), amely tisztán elektromos meghajtás esetén, 30 km/órás sebesség alatt egy összetéveszthetetlen hangjelzéssel figyelmezteti az autó környezetében közlekedőket a jármű jelenlétére. Mindezt anélkül, hogy a fedélzeten utazó utasok menetkomfortját megzavarná. A típus-specifikus alapfelszereltség része továbbá a 17” méretű könnyűfém keréktárcsa-garnitúra, a navigációs rendszer, a duplazónás automata légkondicionáló és a kiegészítő fűtés is. Az utasteret a bajor prémiumgyártó ügyfelei már indulás előtt a kívánt hőmérsékletűre hűthetik vagy fűthetik – akár a BMW Connected okostelefon-alkalmazás távolról vezérelhető funkciójával is. Az alapfelszereltség alternatíváiként Advantage, Sport Line, Luxury Line és M Sport felszereltségi szintek válnak elérhetővé az új BMW 225xe Active Tourer modellhez. Az újdonsághoz gyakorlatilag a BMW 2-es Active Tourer összes opcionális extrafelszereltségi tétele megrendelhető.

A plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával dolgozó BMW modellek előnyei a hétköznapokban

A különféle plug-in hibrid hajtáslánc-technológiákkal felvértezett BMW modellek számos hozzáadott értékkel kecsegtetnek a hétköznapokban:

 Költséghatékonyság: a plug-in hibrid hajtáslánc-technológia otthoni vagy munkahelyi feltöltése költséghatékonyabb nagyvárosi közlekedést tesz lehetővé, mint a benzinmotorral vagy dízelmotorral szerelt hajtásláncok.
Az utastér már indulás előtt a kívánt hőmérséklettel várja a bajor prémiumgyártó ügyfeleit: a kiegészítő fűtés és a kiegészítő légkondicionáló berendezés az alapfelszereltség része.
A fékezés hozzáadott előnye: fékezés közben a hajtáslánc a felszabaduló energiát a nagyfeszültségű akkumulátorba táplálja vissza. A belsőégésű erőforrással szerelt modellek esetében a fékezés csupán hőt és fékport termel.
Két világ legjobbjai: a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával felszerelt BMW modellek a nagyvárosokban a vezetés tisztán elektromos meghajtású élményét, hosszabb utazások alkalmával pedig a márkára jellemző, sportos vezetési élményt ígérik.
Út a jövőbe: tekintve, hogy a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával felszerelt BMW modellek képesek emisszió nélkül közlekedni, az egyes nagyvárosok „zöld zónáiba” is jogosultak behajtani, ráadásul parkolási- és útdíj-kedvezményekben is részesülnek.
Jobb életminőség: a tisztán elektromos meghajtás alkalmazásával a bajor prémiumgyártó ügyfelei nagymértékben hozzájárulnak a nagyvárosok légszennyezettségi értékének és forgalmi zajának csökkentéséhez.

Az új BMW 225xe Active Tourer minden korábbinál alacsonyabb emissziós lábnyoma

A plug-in hibrid hajtáslánc-technológiákkal felszerelt gépkocsik „valós” környezetvédelmi hatását időről időre megkérdőjelezik, főként azokon a piacokon, amelyeken továbbra is elenyésző a villamosenergia-hálózatban alkalmazott megújuló energia aránya. A BMW Group az új BMW 225xe Active Tourer teljes életciklusának emissziós lábnyomát kiszámolta, a nyersanyag-kitermeléstől kezdve, a beszállítói hálózat és a tömegtermelési lánc működtetésén keresztül, egészen a technológia elhasználódásáig és újrahasznosításáig.

A kalkuláció rámutatott, hogy az új BMW 225xe Active Tourer emissziós lábnyoma egy átlagos európai gépkocsi-életciklus tekintetében 33 százalékkal alacsonyabb, mint a BMW 225xi Active Tourer esetében és 24 százalékkal jobb a BMW 220xd Active Tourer hasonló értékénél. Sőt mi több, ha a bajor prémiumgyártó ügyfele megújuló energia felhasználásával tölti fel az új BMW 225xe Active Tourer nagyfeszültségű akkumulátorát, ezen különbségek a BMW 225xi Active Tourer esetében 56 százalékra, a BMW 220xd Active Tourer esetében pedig 50 százalékra nőnek.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

Autóspanasz.hu

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER