2013. július 30. kedd, 17:29

 

A BMW bemutatta a jövőbe mutató, innovatív járművek fejlesztésére létrehozott almárkája a BMW i első szériagyártásba kerülő i3 négyüléses prémium kompakt modelljét.

Az utascella szénszálas erősítésű műanyagból készült, amely könnyű, de egyben stabil és biztonságos az utastere pedig tágas. A vezetést támogató rendszerek és a BMW ConnectedDrive, valamint a 360º Electric szolgáltatásokat kifejezetten a BMW i modellek számára fejlesztettek ki.

bmw-i3-elektromos-auto


A lítiumion-akkumulátor mély és középre eső elrendezése 50:50 arányú első és hátsó tengely közötti harmonikus tömegeloszlással fokozza hatékonyan az autó agilitását.
A hajtott hátsó tengely közvetlen közelében elhelyezett elektromos motor a lehető leghatékonyabb vonóerő-átadás mellett biztosít e hajtásrendszerhez képest egyedülálló teljesítménykarakterisztikát.
Az akkumulátor fejlesztése során a BMW csoport az akkumulátorrendszer számos komponense esetében felhasználta saját műszaki kompetenciáját. Ilyenek például az egyes cellákat egymással, valamint a teljes akkumulátorrendszert a járművel összekapcsoló specifikus elemek, vagy akár a cellák közvetlen környezetében működő elektronikus alkatrészek, köztük az akkumulátormenedzsment érzékelőivel. A speciális beszállító készítette energiatároló cellák kivételével a fejlesztés és a gyártás minden lépése a BMW csoport üzemeiben zajlik. A nagyfeszültségű töltéstárolók a BMW dingolfingi gyárának szerelősorán készülnek.
A BMW i3 nagyfeszültségű energiatárolója egyenként 12 cellát tartalmazó, összesen nyolc modulból épül fel, amelyek együttesen 360 volt névleges feszültséget produkálnak, s mintegy 22 kWh energiát szolgáltatnak. Az akkumulátor lítiumion-cellái különösen magas energiasűrűségükkel, illetve a feltöltési és kisütési fázisokkal szembeni nagyfokú ellenálló képességükkel tűnnek ki. Ennek szellemében tervezőik úgy alkották meg őket, hogy a gépkocsi teljes életciklusa során zavartalanul elláthassák energiatároló feladatukat. A BMW nyolc év vagy 100 ezer kilométer garanciát vállal rá.

Annak érdekében, hogy hosszú távon is megőrizhessék teljesítményüket és tárolókapacitásukat, az akkumulátormenedzsment a feltöltési és kisütési fázisokat, illetve a cellák üzemi hőmérsékletét is megfelelően szabályozza. A jármű üzeme során minden cella egyenlő mértékben vesz részt az energiaellátásban, s meghibásodás esetén egyes modulok is cserélhetők. A nagyfeszültségű töltéstároló hatékony hűtésére a légkondicionáló berendezés hűtőközegét vették igénybe a tervezők, de a megfelelő hőcserélő segítségével a folyadék szükség szerint melegíthető is. A mintegy 20 Celsius fokos üzemi hőfok alacsony külső hőmérséklet mellett is biztosítható. A működési paraméterek e részletes szabályzása a teljesítmény, a hatótáv és az élettartam szempontjából egyaránt optimális üzemi feltételekről gondoskodik.

A külső és belső világítás feladatait egyaránt energiatakarékos fénykibocsátó diódák (LED) látják el. Az utastér a hőszivattyú elve alapján működő, opcionális fűtése a városi forgalomban a hagyományos elektromos fűtőrendszereknél akár 30 százalékkal alacsonyabb energiafelhasználással is működhet.

A Drive-modulban elhelyezett, lapos kialakítású energiatároló tömege mintegy 230 kilogramm. A magasfeszültségű konstrukció környezeti hatásokkal szembeni, illetve baleset során biztosított védelmét a BMW csoport saját fejlesztésű akkumulátorháza, valamint a modell-specifikus rögzítőrendszer látja el. A teljes elektromos rendszer magas színvonalú biztosításáról három biztonsági szint gondoskodik, benne a teljes lekapcsolás mechanizmusával, valamint a hardver- illetve szoftver-oldali védelemmel.

Az akkumulátor és az elektromos motor együttműködéséért felelős teljesítmény-szabályzó elektronika is a BMW csoport saját fejlesztése. E komponens az elektromotor akkumulátorból történő áramellátása során inverterként, míg a magasfeszültségű és a 12 voltos hálózati rendszer között feszültség-átalakítóként is szolgál. Nagyteljesítményű szoftvere emellett a lehető leghatékonyabb üzem szerint szabályozza a fékezési fázisok alatti energia-visszatáplálást (rekuperáció) is. Mindezeken túl a töltőberendezés is a teljesítmény-szabályzó elektronikába integráltan kapott helyet, s az akkumulátor töltése során az áramforrás függvényében három és ötven kilowatt között szabályozza a töltőteljesítményt.

bmw-i3-hajtaslanc


Az elektromos motor közvetlenül rendelkezésre álló vonóereje és a futómű feszes karakterű hangolása, a precíz kormányzás és a feltűnően szűk, mindössze 9,86 méter átmérőjű fordulókör az elektromos mobilitás a BMW modelljeire jellemző megfogalmazását adják. Az 50 kg-os elektromos motor teljesítménye 125 kW/170 LE, maximális forgatónyomatéka pedig 250 newtonméter, amelyet gyakorlatilag már közvetlenül az indulástól rendelkezésre bocsát.
A BMW i3 számára kifejlesztett és gyártott elektromos hibrid szinkronmotor egészen a magas fordulatszám-tartományokig lineárisan növekvő vonóerőt produkál. A BMW i3 így álló helyzetből 7,2 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, míg 60 kilométer/óráig csupán 3,7 másodperc is elegendő.
A BMW i3 motorját nyugodt és rezgésektől mentes járás jellemzi, így akusztikai és lengéskényelmi adottságai tekintetében is megfelel a prémiummodellek által támasztott magas követelményeknek.

bmw-i3-elektromotor


One-Pedal-Feeling: azaz amikor a vezető elveszi a gázt, a fékezési fázisok alatti energia-visszatáplálás (az úgynevezett rekuperáció) rendszere lép működésbe. Az elektromos motor ekkor generátor-üzemmódra váltva táplál elektromos áramot a lítiumion-akkumulátorba, mégpedig pontosan szabályozható fékhatás mellett. A rekuperációs teljesítmény ennek során a sebesség függvényében alakul, így a magasabb sebességtartományokon a gazdaságos „vitorlázás” üzemmódja aktiválható, míg lassú tempónál intenzív fékhatás érhető el.
Városi forgalomban, előrelátó vezetés mellett az összes lassítás akár mintegy 75 százaléka is a fékpedál használata nélkül hajtható végre. Amennyiben ennek során a rekuperáció teljesítménye egy valós fékezési folyamat teljesítményével válik összevethetővé, a féklámpák is kigyulladnak. A hagyományos fékrendszer csupán akkor lép működésbe, ha a vezető a fékpedálra lépve kifejezetten nagyobb lassulási igényt jelez.
A „vitorlázás” üzemmódban az i3 gázpedálja egy semleges állással is rendelkezik, ahol gázelvételkor az elektromos gép nem kezdi meg azonnal az energia-visszatáplálást, hanem az úgynevezett nulla forgatónyomaték szabályzás leválasztja a hajtásláncról, így a jármű az éppen meglévő mozgási energiája felhasználásával halad tovább.

A mindennapos közlekedés során a lítiumion-akkumulátor 130-160 kilométer hatótávot biztosít a BMW i3 számára, amely az ECO PRO illetve az ECO PRO+ üzemmód használatával egyenként mintegy 20-20 százalékkal tovább növelhető. A BMW i3 mindemellett kívánságra hatótáv-növelő technikával (Range Extender) is felszerelhető, amely menet közben mindvégig állandó szintre emeli a lítiumion-akkumulátor töltöttségi állapotát, amennyiben az egy adott szintig süllyedt. E feladatot egy 650 köbcentiméteres, 25 kW/34 LE teljesítményű, kéthengeres benzinmotor látja el, amely közvetlenül az elektromos gép mellett, a hátsó tengelyen kap helyet. A Range Extender segítségével a hatótáv összességében akár a 300 kilométert is elérheti a mindennapos közlekedés során.

Töltés

A hagyományos hálózati csatlakozó alternatívájaként a BMW i modellek vásárlói falitöltőt (Wallbox) is telepíthetnek garázsukba, amely az adott háztartásban rendelkezésre álló legnagyobb áramerősséggel végzi a töltést, így már alapkonfigurációjában is mintegy 6 óra alatt feltölti az akkumulátort. A BMW i Wallbox országonként különböző kivitelekben áll rendelkezésre, amelyek az áramerősség és a feszültség tekintetében egyaránt a helyi viszonyokhoz igazodnak. Ennek megfelelően az egyes hálózatok és Wallbox-kialakítások függvényében eltérő töltési idők adódhatnak. A nyilvános gyorstöltő állomásokon (50 kW) akár már 30 perc elteltével is az akkumulátor 80 százalékos töltöttsége érhető el.


Hatótáv-növelő Range Extender

A BMW i3 kívánságra hatótáv-növelő technikával (Range Extender) is felszerelhető. E feladatot egy 650 köbcentiméteres, kéthengeres benzinmotor látja el, amely közvetlenül az elektromos gép mellett, a hátsó tengelyen kap helyet. Az autó hatótáv-növelővel való ellátása nem befolyásolja a csomagtér méretét, a kilencliteres üzemanyagtartály pedig a gépkocsi orrában helyezkedik el.
A kis belsőégésű motor teljesítménye 25 kW/34 LE, s egy generátort hajtva gondoskodik az áramtermelésről. Működése a pillanatnyi igény szerinti szabályzás mentén alakul, a terhelési állapot függvényében, magas hatásfokkal. Az ECO PRO illetve az ECO PRO+ üzemmód használatával elérhető egyenként mintegy 20-20 százalékos növelésén túl, a Range Extender segítségével további 100 kilométerrel hosszabbítható a hatótáv.

bmw-i3-muszerfal


BMW ConnectedDrive

A járműbe alapfelszerelésként épített SIM-kártya teszi elérhetővé a BMW i3 fedélzetén a BMW ConnectedDrive bevált szolgáltatásait, azok új, 2013-as változatában. Kifejezetten az elektromobilitás témaköréhez fejlesztett navigációs megoldások egészítik ki az olyan ismert szolgáltatásokból álló kínálatot, mint a Concierge Services tudakozó és az intelligens segélyhívó.
A BMW i Remote alkalmazás segítségével bármikor adatok cserélhetőek a jármű és okostelefon között. A parkolóhely és a végső úti cél között is vezető gyalogos navigáció mellett a BMW ConnectedDrive intermodális útvonaltervezést is kínál, amely a helyi közösségi közlekedési hálózatot is belekapcsolja az útvonaltervezésbe.

A BMW ConnectedDrive kimondottan a BMW i számára kínált szolgáltatásainak középpontjában a navigáció és az energiamenedzsment áll. Hatótávolság-asszisztens támogatja az útvonaltervezést és magát az utazást is. Amennyiben a navigációs rendszerben kiválasztott úti cél a hatótávolságon kívül esik, a rendszer javasolja a vezetőnek, váltson az ECO PRO, illetve az ECO PRO+ üzemmódra, ezenkívül egy gazdaságosabb alternatív útvonal kiszámításával is segíti. Amennyiben egy nyilvános töltőállomáson való töltés válna szükségessé, akkor a vezető számára a rendszer megjeleníti a közelben található állomásokat. Ráadásul a BMW i3 navigációs rendszere dinamikus hatótávolság-kijelzést is kínál, amely pontos, aktuális és megbízható információt nyújt arról, hogy a jármű eléri-e, illetve mennyi maradék töltöttséggel éri el úti célját. Ennek során a hatótávolságot befolyásoló összes paramétert figyelembe veszi, a tényleges kalkulációt a BMW egy szervere végzi, és az eredményt a járműbe épített SIM-kártya segítségével továbbítja a navigációs rendszernek. Különösen jól áttekinthető a hatótávolság a központi információs képernyő térképén a területkörvonal (pókhálódiagram) jóvoltából.

Amennyiben a BMW i3 egy töltőponthoz vagy a BMW i Wallbox falitöltőhöz csatlakozik, az energiaáramlás az okostelefonról is vezérelhető, akárcsak a klímaberendezés, illetve a nagyfeszültségű akkumulátor fűtése. A mobilalkalmazással navigációs célok is elküldhetőek az autónak, és az ügyfél a készülékén is látja a foglalt, valamint szabad töltőpontokat, valamint azt, hogy ezek az aktuális hatótávolságon belül találhatóak-e. Ehhez, akárcsak a jármű navigációs rendszere esetében, a hatótáv területkörvonalként jelenik meg. Mindezeken felül a BMW i3 a BMW ConnectedDrive számos innovatív asszisztensrendszerével is rendelhető, amelyeket mind kifejezetten a nagyvárosi mobilitás komfortjának és biztonságának növelése érdekében fejlesztettek. Ilyenek a Driving Assistant Plus kamera és radar alapú vezetést segítő rendszer, a parkolóasszisztens, a tolatókamera és a sebességhatár kijelzés.

360° Electric az energiaellátás és a mobilitás teljes körű megoldásaként
A BMW i3 hatótávjának meghatározásakor alapvető célkitűzésként gondoskodtak a tervezők arról, hogy a vásárlók heti két-három töltéssel fedezni tudják jellemző energiaigényüket. A project i keretében több mint ezer résztvevővel és mintegy húszmillió futott kilométer alapján készült tanulmányok szerint a napi szinten valóban megtett táv átlagosan mintegy 45 kilométert tett ki. A BMW i által kínált falitöltő (Wallbox) mellett az akkumulátor a háztartási elektromos hálózatból is ellátható energiával. Az energiaellátás és a mobilitás-szervezés területén felmerülő egyéni ügyféligények kielégítésére a BMW i 360° Electric elnevezéssel átfogó termék- és szervizkínálattal szolgál. A szolgáltatások palettája a BMW i Wallbox az ügyfél garázsában történő helyszíni telepítésétől a megújuló forrásokból előállított energia különleges ajánlatain át, egészen a nyilvános töltő-infrastruktúra kényelmes használatát lehetővé tévő kártyarendszerig, illetve a BMW ConnectedDrive szolgáltatásaiig terjed. Amennyiben pedig valamely mobilitási igénynek mégsem tudna teljes mértékben megfelelni a BMW i3 koncepciója, a 360° Electric a Flexible Mobility keretében a BMW és a DriveNow palettájáról alternatív járművek megoldásával is szolgálhat.


Hajtásrendszer, futómű és könnyűszerkezetes építés

A BMW i3 forradalmi karaktere egyedülálló felépítése és a BMW csoport által önállóan, s kifejezetten a BMW i modellek számára kifejlesztett hajtásrendszer kombinációjából adódik. A LifeDrive architektúra és a BMW eDrive Technologie együttesen képezik a prémium-színvonalú elektromos mobilitás alapjait, a vezetés élvezete felé mutatva.

A BMW csoport által a BMW i3 számára kifejlesztett hajtásrendszer-komponensek – elektromos motor, teljesítmény-szabályzó elektronika és lítiumion-akkumulátor – egyaránt a BMW eDrive technológia elemei. A BMW eDrive minden olyan koncepciót magában foglal, amelyek tisztán elektromos, s helyi szinten károsanyag-kibocsátástól mentes közlekedést tesznek lehetővé, s ezzel a BMW EfficientDynamics különösen jövőbemutató pillére is egyben. A BMW i3 tisztán elektromos hajtásrendszere a BMW eDrive technika legkövetkezetesebb megvalósítása.

A kifejezetten a BMW i Automobile számára kifejlesztett LifeDrive architektúra segítségével ideális feltételeket sikerült teremteni az egyedi igényekre szabott elektromos járművek koncepciójának megalkotásához. Ebben központi szerepet kapott a szénszál-erősítésű műanyag alkalmazása a jármű utascellájának (Life-Modul) konstrukciójában. E könnyű és nagyszilárdságú high-tech anyag ilyen nagyságrendű használata egyedülálló a nagysorozatú autógyártásban. Az alumíniumból készült Drive-modul, illetve az e két komponens közötti kapcsolat szintén következetesen a könnyűszerkezetes építésre összpontosít: a LifeDrive architektúra szerint készült karosszériaszerkezet speciális fröccsöntési eljárással készülő, üvegszál-erősítésű műanyag hátsó záróelem alkalmazását tette lehetővé. A hagyományos acéllemez-konstrukcióval összevetve e megoldás mintegy 30 százalékos tömeg-megtakarítást eredményez. Az elektromos motor és a teljesítmény-szabályzó elektronika közvetlen csatlakozása a BMW i3 hátuljában a szükséges kábelek mennyiségének jelentős mérséklésével mintegy 1,5 kilogrammal csökkenti a hajtásrendszer tömegét. Hasonlóképpen könnyűszerkezetes építési mód szerint készülnek a BMW i3 futómű-komponensei is, a kovácsolt alumínium lengőkarok például 15 százalékkal könnyebbek a hagyományos konstrukcióknál. Az üreges kihajtótengely 18 százalékkal könnyebb hagyományos kivitelű társánál, míg a BMW i3 19 col peremátmérőjű kovácsolt alumínium keréktárcsái 36 százalékkal bizonyulnak könnyebbnek a velük összevethető méretű acélkiviteleknél.

A műszerfal magnézium tartószerkezetével mindjárt két módon is sikerült tömeget megtakarítani. Az acéllemezekét felülmúló szilárdsági tulajdonságai következtében az ebből az anyagból készülő elemeket eleve csökkentett geometriai méretek jellemzik, ami mintegy 20 százalékos tömeg-megtakarításban mutatkozik meg. A magnézium tartószerkezet azonban ugyancsak magas szilárdsága révén emellett jelentős stabilizáló funkciót is ellát, ami más alkatrészek konstrukciójában összesen további tíz százalék tömegcsökkentést tett lehetővé. A megújuló nyersanyagokból előállított ajtókárpitok ugyancsak tíz százalékkal könnyebbek a hagyományos rokonaiknál. A következetes könnyűszerkezetes építés azonban egészen a csavarok szintjéig terjed, amelyek anyaga ez esetben alumínium. Jól érzékelhető e könnyűszerkezetes építési elv egészen a részletekig menő megvalósítása az ablaktörlők méhsejt-szerkezetű konstrukcióján. Kimondottan a BMW i3 számára emellett egy speciális alumíniumöntvény tartó is készült az ablaktörlőknek, amelynek az erőhatások szerint optimalizált kialakítása szintén jelentős tömeg-magtakarítást eredményezett.

A BMW i3 kompakt méretei egy szokatlanul tágas belső teret rejtenek, a mozgás szabadságát nyújtva, köszönhetően az egymással szembe nyíló ajtóknak, valamint a hiányzó B-oszlopnak és a hagyományos autókban megszokott kardánalagútnak. Az utastér minden egyes elemét - beleértve az ajtókárpitokat is – a könnyed használat, az átláthatóság, a funkcionalitás és a nyugalom jegyében tervezték. A természetesen kezelt bőr, fa, szövet és egyéb megújuló, illetve újrahasznosítható nyersanyagok felhasználása a BMW i3 prémium karakterét erősíti – a fenntartható technológiával párosítva. A BMW i3 extra keskeny háttámlával szerelt, pehelykönnyű üléseket kapott, miközben a megemelt üléspozíciónak köszönhetően a vezető könnyebben átlátja a nagyvárosi forgalmat. A sebességváltó kapcsolója és a Start/stop funkció gombja is egy, a kormányoszlopra szerelt vezérlő elemen kapott helyet, a digitális műszerfal és az iDrive operációs rendszer központi kijelzője (6,5 col, illetve 8,8 col méretben elérhető) pedig egy-egy különálló egységként segíti a vezetőt.

bmw-i3-utaster


A BMW i3 hatféle külső fényezéssel lesz rendelhető (melyek közül négy metálfényezés), mindegyik szín látványos kontrasztot képez a fekete kiegészítőkkel. Az utastér az ügyfél igényei szerint személyre szabható a magasabb, Loft, Lodge és Suite felszereltségi szinteken, miközben már az Atelier névre hallgató alapfelszereltség is tartalmazza az iDrive rendszert, a telefon-kihangosítás lehetőségét, a légkondit, a tolatóradarral felszerelt Park Distance Control parkolássegítő rendszert és a variálható csomagtartót. A BMW i3 alapfelszereltsége továbbá az integrált SIM kártya-olvasó, az USB-csatlakozó és a Bluetooth kapcsolódási lehetőség is, amelyeknek segítségével szinkronizálhatjuk a járművel okostelefonunkat. Extrafelszereltségként többféle navigációs rendszer közül választhatnak az ügyfelek, miközben opcionálisan elérhető még a modellhez többek között az adaptív LED fényszóró, az elektromosan mozgatható panoráma üvegtető, a digitális klíma, az ülésfűtés, a komfort bejutás opció, valamint a BMW ConnectedDrive számos szolgáltatása. A BMW i3 hatótáv-növelő technológiával is rendelhető lesz, ahogyan a Driving Assistant Plus szolgáltatás, a parkolóasszisztens, a tolatókamera és a sebességhatár kijelzés is.


Hátsókerék-hajtás, alacsony tömegközéppont, harmonikus tömegeloszlás, specifikus futómű-hangolás
Az alumíniumprofilokkal körülvett akkumulátor ütközésbiztonsági szempontból is különösen kedvező helyet kapott. Az elektromos motor és a sebességváltó-egység a hajtott hátsó tengely közvetlen közelében található. Helytakarékos integrációjuk a Drive-modul konstrukciójába olyan kompakt és összehangolt építési módot igényelt, amit csak a BMW csoport önálló komponensfejlesztése tett lehetővé. A Life- és a Drive-modul egyértelmű különválasztása eredményeképpen középső alagút kialakítása sem bizonyult szükségesnek, olyan konstrukciós sajátosságot eredményezve, amely jól érzékelhetően fokozza a térérzetet és a mozgáslehetőséget a BMW i3 utasterében.

A hátsókerék-hajtásnak köszönhetően az első tengely mindvégig mentes maradhat a különböző hajtási befolyásoktól, optimálisan látva el a kormányzás feladatát. A BMW és a MINI aktuális modelljeihez hasonlóan a kormányzás elektromos rásegítése a BMW i3 esetében is a vezető kormánymozdulatainak kényelmes és különösen pontos közvetítéséről gondoskodik.

A BMW i3 elöl szimpla ágyazású lengőkarhoz csatlakozó MacPherson rugóstaggal, míg hátul közvetlenül a Drive-modulhoz csatlakozó, ötkaros felfüggesztésekkel készül. A futómű konstrukciója a kerékvezetés és a rugózás feladatának funkcionális szétválasztása jegyében született, ezáltal a kimondottan sportos, nagy hosszirányú és oldalgyorsulások jellemezte menettulajdonságok magas színvonalú lengéskényelemmel kombinálhatók. A következetes könnyűszerkezetes építés a rugózatlan tömegek csökkentésével minden sebességtartományban jelentősen emeli a menetkényelem színvonalát. A BMW i3 kovácsolt alumínium keréktárcsáit ugyancsak magas fokú szilárdság mellett jellemzi igen csekély, kevesebb, mint hét kilogrammos saját tömeg.

A szériafelszereltségben szerepelő 155/70 R19 gumiabroncsméret kifejezetten a BMW i3 számára készül, e nagy peremátmérőjű, ám viszonylag keskeny abroncsokkal a menetdinamikai képességek és a légellenállás optimális viszonya valósítható meg. A gumiabroncsok aerodinamikai tulajdonságait és gördülési ellenállását szintén a különösen gazdaságos közlekedés jegyében alakították ki.
Mivel tapadási felületük mérete alig tér el a hagyományos hajtásrendszerű modellek szériaabroncsozásától, még hangsúlyosan sportos vezetési stílus mellett is biztosított az ébredő hossz- és oldalirányú erők biztonságos felvétele. Az Elektronikus menetstabilizáló rendszer (Dynamic Stability Control; DSC) így a BMW i3 modellekben is csupán az extrém határhelyzetekben jut szerephez, miközben mindvégig minimálisak maradnak a karosszéria bólintó és billenő mozgásai.

A szériafelszereltséget bővítő DSC a BMW aktuális modelljeiből ismert funkciókat is kínálja, köztük a Blokkolásgátlóval (ABS), a Kanyarbeli Fékszabályzás (Cornering Brake Control; CBC), a Dinamikus fékszabályzás (Dynamic Brake Control; DBC), a Vészfék-asszisztens (Brake Assist), a Fékrendszer-készenlét (Brake Standby), az Emelkedő-asszisztens (Start-Off Assistant), a Féknyomás-kiegyenlítés (Fading Compensation) és a féktárcsák rendszeres szárazra fékezése (Dry Braking) rendszereivel. A gombnyomásra aktiválható Dinamikus Vonóerő-szabályzás (Dynamic Traction Control; DTC) technikája az Elektronikus menetstabilizáló rendszer (DSC) beavatkozási küszöbértékeit megemelve, havon vagy laza talajon induláskor, illetve a dinamikus kanyarvételek során a BMW i3 hajtott kerekein bizonyos ellenőrzött mértékig lehetővé teszi a hajtásból eredő megcsúszás (kipörgés) jelenségét.


BMW eDrive

A BMW csoport által kifejezetten a BMW i3 számára kifejlesztett és gyártott elektromos hibrid szinkronmotor teljesítménye 125 kW/170 LE, maximális forgatónyomatéka pedig 250 newtonméter. Az elektromos motorokat induláskor jellemző közvetlen dinamikán túl e kiemelkedő teljesítmény a magasabb fordulatszám-tartományokon is mindvégig megmarad. Az erőátvitelről egyfokozatú váltómű gondoskodik a hátsó kerekek felé. A BMW i3 így az erőfolyam megszakítása nélkül gyorsíthat fel a gazdaságossági okokból 150 kilométer/órára lehatárolt végsebességig.

Az egészen a magas fordulatszám-tartományokig lineárisan növekvő vonóerő az elektromos motor különleges, kimondottan a BMW i3 számára kifejlesztett konstrukciójának köszönhető. Az állandó gerjesztésű szinkronmotort a BMW eDrive technológia keretében optimalizálták, amely során a forgatónyomaték létrejöttéért felelős elemek speciális elrendezése és méretezése eredményeképpen az egyébként csak az úgynevezett reluktancia-motorokra jellemző önmágnesezési hatást sikerült elérni. E kiegészítő gerjesztés eredményeképpen az áramellátás segítségével felépített elektromechanikus mező a magasabb motor fordulatszámokon is stabil marad. A BMW i3 számára kifejlesztett, s célzottan kombinált tulajdonságai alapján hibrid szinkronmotorként jelölt elektromos gép maximális fordulatszáma a 11.400-at is eléri percenként.

A konstrukció széles terhelési tartományon biztosít kiemelkedően kedvező hatásfokot a BMW i3 elektromotorja számára. A mindenekelőtt a maximális teljesítmény és forgatónyomaték arányában igen alacsonynak számító, az Új Európai Menetciklus (NEFZ) során kilométerenként átlagosan 0,13 kilowattórára adódó energiafelvétel nagyban hozzájárul a hatótáv sikeres bővítéséhez.

Értékesítés

A BMW i modellek megrendelése és a szolgáltatásokkal kapcsolatos segítségnyújtás nem csupán az egyes régiók kiválasztott márkakereskedőin, de egy mozgó értékesítési csoporton, egy ügyfélkapcsolati központon, valamint az interneten keresztül is lehetséges. A vevő akár megvásárolja, akár bérli az autót a szerződést közvetlenül a BMW AG-vel, nem pedig ahogy az általában megszokott, a márkakerekedővel köti.

Az értékesítés idén novemberben kezdődik. A BMW i3 ára 42.275 USD, 25.680 £ és 35.000 Euro azaz 9.500.000,-Ft körül lesz.

bmw-i-3


BMW i3 Műszaki adatok

bmw-i3-muszaki-adatok

bmw-i3-muszaki-adatok-motor

bmw-i3-muszaki-adatok-menetteljesitmenye

A műszaki adatok az ACEA-piacokra, a forgalomba helyezéshez szükséges értékek (tömegadatok) pedig részben kizárólag Németországra érvényesek.
Minden műszaki adat előzetes érték
*A hatótáv-növelő technológiával ellátott járművek EU-ciklus számításai szerint, akkor is érvényes, ha a hatótáv-növelő technológiát nem használják a számításokhoz.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER