2010. november 11. csütörtök, 15:08

 

Az elektromos autók 25 kilométer/órás tempóig gyakorlatilag hangtalanok. Az akusztikai mérnökök már intenzíven dolgoznak a jövő autóinak hangjain. A hang a márka alapvető értékeinek tükre is.

 

 

audi koncept

Legyen szó akár egy hathengeres mély tónusú zengéséről, vagy egy V8-as lágy dörmögéséről, napjaink belsőégésű motorjainak hangjai az autóközlekedés elmaradhatatlan részét képezik, s szinte külön-külön hozzárendelhetők az egyes modellekhez. Az elektromos hajtású autók megjelenésével az egyéniség e fajtája immár a múlté, sőt, mintegy 25 kilométer/óráig gyakorlatilag semmiféle hanghatás nem kíséri őket, ami komoly veszélyforrás is lehet a közlekedés többi résztvevője számára. Az Audi hangtechnikusai számára mindez egyet jelent: a jövő elektromos autójának egyéni hangot kell kölcsönözni – ám pontosan milyet?

Az elektromos hajtású autók 0-25 kilométer/óra sebességtartományában különösen csendes járművekről („Quiet Cars”) beszélünk“ – magyarázza Dr. Ralf Kunkel, az AUDI AG akusztikai fejlesztésének vezetője. E tempóig ugyanis az elektromos járművek gyakorlatilag zajkibocsátás nélkül működnek, míg felette elsősorban a gördülési és a szélzajok dominálnak. Az elektroautók ekkor már nem csendesebbek lényegesen a hagyományos hajtású gépjárműveknél.

Az autózás ezen új, különösen zajszegény módja egyfelől óriási siker, hiszen az igazán környezetkímélő járműveket nem csupán minimális károsanyag-kibocsátás, hanem jelentősen mérsékelt zajszint is jellemzi. Az egyfajta figyelmeztető jelzésként is funkcionáló, jellegzetes zajhatások nélküli sebesség azonban veszélyeket is rejt. A közlekedés résztvevői hallásukkal 360 fokos tartományban érzékelik folyamatosan környezetüket, míg látásuk csupán egy adott tartományban szolgál információval. A gyengén látó, vagy éppen másra figyelő emberek így bizony könnyen figyelmen kívül hagyhatják a közeledő autókat.

A vakok és gyengén látók különböző szervezetei világszerte intenzíven szorgalmazzák a különösen csendes járművek („Quiet Cars”) saját zajforrással történő ellátását, az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban pedig már a vonatkozó előírások előkészítésén is dolgoznak.

A gyalogosok elektroautókkal szembeni hatékony védelme már jó ideje szerepel az Audi hangtechnikusainak feladatai között. „Ennek egyik módja, ha az elektromos hajtású járműveket saját zajforrással szereljük fel“ – fűzi hozzá Kunkel. A négykarikás márka akusztikai fejlesztői jelenleg éppen az Audi e-tron „hangdesignján” dolgoznak teljes gőzzel. Itt azonban már nem csupán biztonságtechnikai szempontokról van szó, hanem az a kérdés is felvetődik: Hogyan „szóljanak” a jövő Audi modelljei?

„Természetesen kézenfekvő, hogy a belsőégésű motorok már jól megszokott hangjából induljunk ki“ – mondja Christian Schüller, a Márkafejlesztés/Corporate Identity részleg vezetője. „Másfelől azonban feltétlen ki kívánjuk hangsúlyozni, hogy egy elektromos vagy éppen hibrid Audi esetében különösen innovatív technikáról van szó. ’A haladás technikáját’ az elektromos korszakban is jól hallhatóvá szeretnénk tenni.“

A falevelek susogása, a madárcsiripelés vagy az olyan éles hangok, mint például a motoros szánoké így szóba sem jöhet. „Az űrhajók filmekből ismerős hangok azonban már közelebb állnak az autókéhoz, egyben karakteresen el is térnek tőlük, kifejezetten érdekes alternatívát kínálva“ – véli Kunkel. A sugárhajtóműves repülőgépek vagy a science-fiction filmek űrhajói módjára azért aligha fognak egyhamar az Audi modelljei megszólalni. „Mindenesetre újszerű és szokatlan megoldást keresünk. Az Audi RSQ az ‚I, Robot’ hollywoodi produkcióból már jól mutatta, milyen is lehet majd a jövő Audijainak hangja.





  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER