2013. január 09. szerda, 20:56

 

„Az elkövetkező évtized elektronikai trendjei” – e mottó jegyében jelenik meg az Audi a 2013. január 8. és 11. között Las Vegasban rendezett Consumer Electronics Show (CES) kiállításon. A világ legjelentősebb elektronikai vásárán a négykarikás márka mai technológiái illetve jövőbeni megoldásai egyaránt megtekinthetők. A középpontban az autó és környezete fejlett hálózati kapcsolatrendszere áll, a jövő önállóan közlekedő autói és a mobil kommunikáció terén egyaránt.

Az Audi már napjainkban is vezetői segédrendszerek széles palettáját kínálja, amelyek kényelmesebbé és biztonságosabbá avatják az autózást. E berendezések egymással is szoros együttműködésben dolgoznak, ami magas fokú intelligenciával és kiemelkedő képességekkel ruházza fel őket. A holnap rendszerei pedig még okosabbak lehetnek, akkor tehermentesítve a vezetőt, amikor csak kívánja.

audi-dizajn-terv

Az önállóan közlekedő gépkocsik műszakilag akár még ebben az évtizedben megvalósíthatók, a CES alkalmával pedig az Audi a jövő közlekedési torlódására szolgál példával. Sűrű forgalomban, 60 kilométer/órás tempóig az Audi automatikái meghatározott korlátok között a kormányzásban segítik a vezetőt, amit önálló gyorsítások és lassítások egészítenek ki. A jármű által önállóan végrehajtott közlekedési manőverek sorában a be- és kiparkolás is szerepel a jövőben, például az út szélén, a garázsban vagy épp a parkolóházakban rendelkezésre álló igencsak szűk helyekre is.

„Az Audinál manapság aligha létezik olyan fejlesztés, amely valamilyen formában nem áll kapcsolatban az elektronikával” – magyarázza Ricky Hudi, az elektromos/elektronikai fejlesztés vezetője. „Segítségével valósíthatjuk meg rendszereink teljes körű hálózati kapcsolatát is. Az elmúlt évtized a járműbeli hálózatok fejlesztése és tökéletesítése jegyében telt, amit a jelen évtized során az ’Audi connect’ koncepció keretében a környezettel – vagyis az internettel, az infrastruktúrával, a vezetővel és a többi járművel – kapcsolunk harmonikus egységbe.

Az „Audi connect” technológiái és szolgáltatásai egyszerre hozzák el az internetet az autóba és az autókat az internetre. Az ügyfelek számára az új technika magasabb fokú kényelmet és élvezetesebb vezetést kínál. Az autó és a World Wide Web közötti kommunikáció rövidesen immár az új Long Term Evolution (LTE) mobil szabványnak megfelelően zajlik, amely az adatcsomagok lehető leggyorsabb cseréjét biztosítja majd.

Az ’Audi connect’ testre szabott megoldásokkal szolgál a vezető számára, amelyek a Google Earth és a Google Maps Street View képeivel folytatott navigációtól az „Audi Verkehrsinformationen online” szolgáltatásán át, egészen a közösségi oldalak, mint például a Facebook és a Twitter használatáig terjednek. Az új Audi A3 és Audi A3 Sportback modellekben a vezető már fel is olvastathatja magának e-mailjeit és szóban diktálhatja le szöveges üzeneteit (SMS). Az Audi a jövőben e területen is tovább kívánja bővíteni kínálatát.

Az Audi új kezelő- és kijelző-rendszerein is teljes gőzzel dolgozik, köztük a szabadon programozható kombinált műszeregységgel. A vezető ekkor igény szerint változtathatja az egyes virtuális kijelzőket, amelyek ránézésre ugyan alig különböznek a hagyományos fizikai műszerektől, ám jóval sokoldalúbban használhatók.

A négykarikás márka a hifi-rajongóknak is tartogat új technikát. A 3D hangzás valósággal háromdimenziós akusztikai „színpaddá” alakítja az utasteret. Az izgalmas technika kínálta élmény az „Audi Q7 sound concept” modellben közvetlenül a standon is átélhető.

Az infotainment-elemek modulrendszerű koncepciója (MIB) első ízben teszi lehetővé az egyes hardver-komponensek különösen egyszerű és költségkímélő aktualizálását, folyamatosan „up to date” állapotban tartva őket.

Az Audi már jó néhány éve a világítástechnika területén is vezető márka, jelenleg is számos modelljéhez kínál LED-technikájú fényszórót. Az elektronika e területen is ugrásszerű fejlődés előtt nyitotta meg az utat. A jövő Audijainak világítása már aktívan reagál majd a környezeti viszonyokra, így fokozva jelentősen az aktív biztonságot.

Az Audi mára a járműelektronika minden területén jelentős tudásra és tapasztalatra tett szert, így beszállítóival közösen új utakra léphet.

A Progressive Semi Conductor Program (PSCP) keretében hét félvezetőgyártó a márka stratégiai partnereként kapcsolódik be a fejlesztésbe.

„Technikáink minden területét igen rövid fejlesztési ciklusok jellemzik, különösen intenzív piaci verseny mellett” – hangsúlyozta Ricky Hudi, az elektromos/elektronikai fejlesztés vezetője. „Mi, az Audinál, kötelességünknek érezzük a még inkább progresszív, agilis és innovatív fejlesztői hozzáállást.”

Audi modellek a CES-en
A CES a világ legjelentősebb elektronikai vásáraként kiváló lehetőséget kínál az Audi számára innovatív újdonságai bemutatására. A különlegességek között számos high-end technika mellett például az új Audi RS 5 Cabriolet és a Le Mans-i győztes Audi R18 e-tron quattro említhető.


Az Audi R18 e-tron quattro
Az Audi R18 e-tron quattro fejlett technikái együttesének köszönheti a 2012-es Le Mans-i 24 órás futamon aratott diadalát, mindenekelőtt a versenysportban jelenleg példa nélkül álló hajtásrendszerének. A hátsó kerekeket 3,7 literes, 375 kW (510 LE) teljesítményű és 850 newtonméter maximális forgatónyomatékú V6-os TDI-motor hajtja, erőteljes, ugyanakkor gazdaságos módon. Tekintélyes teljesítményét rendkívül könnyű, szénszál-erősítésű műanyag (CFK) házzal készült, hatfokozatú sebességváltón keresztül továbbítja.

audi-r18-e-tron-quattro


Az első tengelyen dolgozik az innovatív motor-generátor egység (MGU). A fékezési és motorfék-fázisok során a generátor által visszatáplált energiát egyenirányító alakítja a - cockpitban, közvetlenül a pilóta mellett elhelyezett - forgótömegű energiatároló számára felhasználható egyenárammá. Ez azután vákuumban futó, rendkívül könnyű szénszál-erősítésű műanyag (CFK) lendkereket gyorsít fel akár 45 ezres percenkénti fordulatszámra.

A vezető a kanyarok kijáratánál veheti igénybe a tárolóban rendelkezésére álló energiát, amely az MGU az első kerekeket hajtó egy-egy elektromos motorját hajtja meg. E kiegészítő 150 kW (204 LE) teljesítmény hatására az Audi R18 TDI átmenetileg összkerékhajtású quattro versenygéppé változik. Annak érdekében, hogy ez ne jelenthessen túl nagy előnyt, a Le Mans-i 24 órás verseny szabályzata a pálya összesen hét szakaszára, 120 kilométer/órás tempó fölé, s legfeljebb 500 kilojoule energiamennyiségre korlátozta az MGU használatát.

A Le Mans-i 24 órás verseny során az R18-208 alvázszámú versenygép 378 kör után, pontosan 5151,762 kilométert követően elsőként száguldott át a célvonalon. A második helyet egy kör hátránnyal a Dindo Capello, Tom Kristensen és Allan McNish irányította R8 e-tron quattro szerezte meg. A négykarikás márka diadalát a harmadik, illetve ötödik helyen végzett két, tisztán TDI-motoros hajtású Audi R18 ultra tette teljessé. Ezzel az Audi 1999 óta összesen 14 rajtjából a 11. összetett Le Mans-i győzelmét könyvelhette el.

A mind a négy versenyautóban közvetlenül a tető alá épített digitális visszapillantó tükrök is komoly segítséget nyújtottak a pilótáknak. A hagyományos tükrök a magas versenytempó okozta rezgések következtében ekkor már nem szolgálnak éles képpel. Sötétben a többi autó fényszórója vakíthatja el a vezetőt, míg esőben a vízfüggöny rontja a hátralátást.

A tetőkamera jeleinek intelligens feldolgozása a zavarok messzemenőkig hatékony szűrését tette lehetővé. A mind a 600 ezer pixelében függetlenül szabályozható AMOLED-kijelzőn így mindenkor különösen nagy felbontású, éles és részletekben gazdag kép jelenhet meg.

A kijelző rendkívül rövid vezérlési ideje még 330 kilométer/órás tempónál is folyamatos képmozgást eredményez, amikor a versenyautó másodpercenként már 92 métert tesz meg.

Az AMOLED-kijelzőn olyan további információk is megjeleníthetők a vezető számára, mint az éppen bekapcsolt sebességi fokozat, a kerekek kipörgésének mértéke vagy bizonyos figyelmeztető fények.

audi-r18-etron-quattro


Az Audi RS 5 Cabriolet

Hatalmas erő és dinamikus elegancia – ezek az Audi RS 5 Cabriolet fő stílusjegyei. A könnyű vászontetővel szerelt, négyüléses modell erőteljes és sportos karakterét a nyitott autózás élményével ötvözi.

A magas fordulatú 4.2 FSI 8.250 percenkénti fordulatszámnál 331 kW (450 LE) teljesítményt produkál, maximális forgatónyomatéka pedig a 4.000 és 6.000 fordulat közötti tartományon a 430 newtonmétert is eléri. Az erőforrás atmoszférikus konstrukció, mélyen zengő, karakteres hangját a kipufogórendszer végcsöveiben működő speciális szelepek változtatják igény szerint. Az Audi RS 5 Cabriolet álló helyzetből mindössze 4,9 másodperc alatt katapultál 100 kilométer/órás tempóra, végsebességét pedig csupán az elektronika korlátozza alapkivitelben 250 kilométer/órára, de kívánságra ez gyárilag 280 kilométer/órára emelhető. A tekintélyes méretű, bivalyerős V8-as átlagosan 10,9 liter üzemanyaggal is beéri 100 kilométerenként.

Kimondottan hosszú áttételű legmagasabb fokozatával a kettős tengelykapcsolós, hétfokozatú S tronic sebességváltó nagyban hozzájárul a gazdaságossághoz. A villámgyors működésű, hétfokozatú S tronic váltómű „D” és „S” programjaiban automatikusan is működtethető, de a pilóta a váltókarral vagy a kormánykerék kapcsolóbillentyűivel manuálisan is átveheti irányítását. Gombnyomásra a rajt-automatika (Launch Control) biztosítja - maximális vonóerő-átadás mellett - az optimális startot.

Az RS 5 Cabriolet modellekben a quattro állandó összkerékhajtás is legfrissebb fejlesztési fázisában jelenik meg, koronakerekes központi differenciálművel, illetve kerekenkénti forgatónyomaték-szabályzással. Kívánságra az Audi az erőátvitel rendszerét sport-differenciálművel egészíti ki, amely a hátra érkező forgatónyomatékot aktívan osztja el a hátsó kerekek között.

Az Audi RS 5 Cabriolet ötkaros első- illetve a szabályozott nyomtávú, trapézkaros hátsó felfüggesztései jelentős részben tartalmaznak alumíniumkomponenseket. A sebességfüggő szervokormány elektromechanikus rendszerű, s közvetlen áttétel, kifinomult visszajelzések és magas fokú gazdaságosság jellemzi. A karosszéria 20 milliméterrel fekszik alacsonyabban, mint az Audi A5 Cabriolet modellé, a lengőkarok ágyazásai feszesebb hangolásúak, a stabilizátorok pedig erősebb kialakításúak. A szériafelszereltségben 9J x 19 col méretű, polírozott, tízküllős kovácsolt alumínium keréktárcsák és 265/35 méretű gumiabroncsok szerepelnek, de kívánságra 20 col peremátmérőjű változatok is rendelkezésre állnak.

A fékrendszer belső szellőzésű, perforált, s igen könnyű „wave” féktárcsákat tartalmaz, amelyek a versenysportból átvett megoldásként speciális csapokkal kapcsolódnak az alumínium agyhoz.

Az elsők féknyergekben nyolc-nyolc dugattyú dolgozik, de kívánságra az Audi szénszál-erősítésű kerámia féktárcsákkal is felszerelheti az első kerekeket. Az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESC) sport-üzemmódot is kínál, de igény szerint teljesen ki is kapcsolható.

Az „Audi drive select” menetdinamikai szabályzórendszer eleve az RS 5 Cabriolet szériafelszereltségének része. Segítségével a vezető igény szerint többféle üzemmód szerint változtathatja a jármű számos fő rendszere, így a fojtószelepek, a hétfokozatú S tronic sebességváltó, a kormányberendezés és a kipufogórendszer hangszabályzó szelepeinek működését. Az Audi sport-differenciálműve, valamint a dinamikus kormányzás és a Dynamic Ride Control (DRC) rendszerével működő „plus” sportfutómű szintén a rendszerbe integrálható. Utóbbi tisztán mechanikus berendezés, amelyben a lengéscsillapítók karakterisztikája három fokozatban állítható.

Az Audi RS 5 Cabriolet mindjárt első pillantásra kifejezésre juttatja különösen dinamikus karakterét. Az ék alakú, hullámos alsó peremmel kiformált fényszórókban „Xenon plus” egységek és a nappali menetfény LED-technikájú fénycsíkjai működnek. A markáns első lökhárító nagyméretű légbeömlő nyílásokat foglal magában, alsó szegélye sportos splitter-peremben végződik. A hatszögletű „singleframe” hűtőrácsot ez esetben matt alumínium keret szegélyezi. Az oldalnézetet a karakteres küszöbborítások és a hangsúlyosan kiszélesített sárvédők határozzák meg. A külső visszapillantó tükrök háza alumínium, míg a szélvédőszegély matt eloxált alumíniumfelülettel készül.

Elegáns fénycsíkok húzódnak a teljes egészében LED-technikájú hátsó lámpatestekben. A hátsó lökhárítót szintén új, kimondottan erőteljes rajzolat jellemzi, diffúzor-eleme pedig jócskán magasra húzva jelenik meg. A csomagtér-fedél matt szénszál-erősítésű műanyag légterelője gondoskodik a hátsó tengelyen fokozott leszorító erőről.

audi-rs-5-kabrio

Lapos, lágy ívű kupolaként feszül könnyű vászonteteje a 4,65 méter hosszú RS 5 Cabriolet utastere fölé, amelyben speciális habszigetelés gondoskodik magas színvonalú akusztikai kényelemről.

A softtop gombnyomásra, teljesen automatikusan mintegy 16-16 másodperc alatt nyitható és zárható, s nyitott helyzetében a tető alig szűkíti a csomagteret, mindössze 60 litert vesz igénybe annak összesen 380 literes térfogatából. A hátsó üléstámla lehajtását követően nagyméretű rakodónyílás válik szabaddá.

A nyitott, négyüléses modell utasterének alaptónusa a sportos fekete, míg a vászontető belső mennyezetkárpitja „holdezüst” színben is rendelhető. Alapkivitelben szénszál-erősítésű műanyag dekorbetétek, illetve igényes krómcsíkok és diszkrét fényes fekete díszítések hangsúlyozzák ki még inkább az RS 5 Cabriolet dinamikus karakterét. Kormánykereke alul lapított karimával, műszerei pedig fekete számlappal készülnek. A vezetőinformációs rendszerben a köridő- és olajhőmérséklet-mérő funkció is felfedezhető. Az integrált fejtámlákkal kiformált „S” sportülések elektromosan állíthatók, kárpitjukat bőr és Alcantara kombinációja alkotja, felületükön pedig különleges pigment-anyag mérsékli a napsugárzás okozta felhevülést.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER