2011. szeptember 29. csütörtök, 15:26

 

Együttműködés a „Campus of Excellence” diákprojekt keretében a győri Révai Miklós Gimnáziummal és a Széchenyi István Egyetemmel
Az Audi Hungaria támogatja a tanulók természettudományi ismereteinek fejlesztését
Szakmai távlatok és karrierépítés fiatalok számára

 

audi-diak-tamogatas

Az Audi Hungaria Motor Kft. új támogatóként lép be a Campus of Excellence (COE) „Jövő MINT“ természettudományok ösztönzésére irányuló diákprojekt munkájába. Ennek keretében a vállalat támogatja a kiválasztott tanulók természettudományi tanulmányait öt éven keresztül. A vállalat a mai napon köszöntötte az első hét ösztöndíjas tanulót és szüleiket.

A vállalat a Széchenyi István Egyetemmel és a Révai Miklós Gimnáziummal karöltve szeretné a középiskolai diákok érdeklődését a „MINT” tantárgyak, azaz matematika, informatika, természettudományok és technika irányába erősíteni, és egyúttal a tanulókat főiskolai és egyetemi tanulmányaikra felkészíteni. A tehetséges diákokat előzetes pályázattal és felméréssel választják ki a programban való részvételre.

A program részét képezik többek között egyetemi látogatások, tudományos workshopok, gyakorlat az Audi Hungariánál és egy mentorprogram is. A Révai Miklós Gimnázium ösztöndíjas tanulóinak részvételi költségeit az elkövetkezendő öt évben az Audi Hungaria vállalja. A kiválasztott tanulók a programot egy egyhetes tájékoztató fórummal kezdik október elején Németországban.

„Örömmel támogatjuk a „Campus of Excellence“ képzési programjának nagyszerű céljait. Ennek keretében támogatjuk a tehetséges fiatalok pályaválasztását, tanulmányaikat, azok finanszírozását és jövőképük alakítását“ – mondta Rozman Richárd, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója.

A Campus of Excellence közhasznú társaságot 2005-ben alapították. A kezdeményezésben hét európai ország közel 100 vállalkozása, szövetsége, főiskolája és iskolája vesz részt.  Az alapítás óta több mint 600 tanuló kapott ösztöndíjat. A program egyedülálló lehetőséget biztosít a fiatal tehetségeknek kapcsolatépítésre és nemzetközi tapasztalatok szerzésére.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER