Címkék: Honda Prototype

2019. március 05. kedd, 19:48

 

A Honda illetékesei bejelentették, hogy 2025-re a márka minden Európában eladott járműve képes lesz elektromos üzemmódban közlekedni.

 

 

 

 Lehullott a lepel Honda e Prototype-ról, újabb lépés a Honda elektromos átállásában. Energiagazdálkodási üzletágat hoz létre Európában a Honda. Új partneri megállapodások a „forrásgenerátort” fejlesztő Moixával és a töltőspecialista Ubitricityvel.

 Minden tekintet a Honda irányába fordult a 2019-es Genfi Autószalonon, a japán vállalat ugyanis bejelentette, hogy tovább fokozza elektromos átállásának tempóját. Ha minden a tervek szerint alakul, 2025-ben már minden Európában eladott Honda elektromos – elemeket is tartalmazó – hajtáslánccal gördül majd le a futószalagról. Ez az új célkitűzés a korábban meghatározott kétharmados arányt írta felül, nem mellesleg igazodott a cég globális stratégiájához, miszerint 2030-ra már teljesen átáll elektromos járművekre.

 

 

 A sajtótájékoztató főszereplője Tom Gardner, a Honda Motor Europe alelnöke volt, aki elmondta: „Mióta 2017 márciusában megtettük az első lépést, az átállás tempója jelentősen nőtt, amiben nagy szerepet játszik, hogy – környezetvédelmi okokból – egyre nagyobb az igény a tisztább üzemű járművekre. A technológia megállíthatatlanul fejlődik, az emberek pedig elkezdtek másként gondolkozni az autóról magáról.”

Lehull a lepel Honda e Prototype-ról

 A márka elektromos átállás iránti eltökéltségéről árulkodik a Genfben leleplezett Honda e Prototype is. A városi használatra, illetve elővárosi ingázásra optimalizált modell hatótávolsága meghaladja a 200 kilométert, akkumulátorai pedig – a gyorstöltés funkciónak köszönhetően – 30 perc alatt 80 százalékra tölthetők. A hatékony működés mellett a Hondákra jellemző különleges vezetési élmény is a „csomag része”, a Honda e Prototype ugyanis roppant dinamikus és hátsókerék hajtású. Bárhogy is, a sorozatgyártású változatot valamikor az év hátramaradó részében mutatja majd be a vállalat, addig a Honda honlapján jelezhetik érdeklődésüket a vásárlók. Az érdeklődést mi sem mutatja jobban, hogy a mai napig 15.000 regisztráció futott be a Honda e Prototype-ra. Rendelésre eleinte csak néhány európai országban lesz lehetőség, a globális értékesítés később indul.

Újabb Honda modellek kaphatják meg a full hibrid hajtásláncot

 Az év elején a Honda bemutatta a vadonatúj CR-V Hybridet, ami – két villanymotorra és egy benzines erőforrásra épülő i-MMD hajtásláncával – hatalmas sikert aratott a vásárlók körében. Kedvező fogadtatása újabb löketet adott a Honda fejlesztéseinek, így az ultramodern technika a Honda többi modelljébe is bekerülhet. Az illetékesek elmondása alapján a full hibrid hajtásláncnak kulcsfontosságú szerepe lesz a 2025-ig végbemenő, 100 százalékos elektromos átállásban.

 

 

Energiagazdálkodási üzletágat hoz létre Európában a Honda

 A Honda illetékesei kihasználták a lehetőséget, és a 2019-es Genfi Autószalonon tartott sajtótájékoztatón bejelentették: energiagazdálkodási üzletágat hoz létre Európában a vállalat. A tervek a Power Manager névre keresztelt, kétirányú töltőegységre épülnek, amivel a 2017-es Frankfurti Autószalonon ismerkedhetett meg a nagyérdemű.

 A Honda célja, hogy energiagazdálkodáshoz kapcsolódó termékek és szolgáltatások széles választékával nyújtson átfogó megoldást az elektromos autókat üzemeltető magánszemélyek és vállalkozások problémáira.

 Tom Gardner elmondta: „Ez jelentős lépés a Honda részéről, arra készülünk, hogy olyan innovatív energiagazdálkodáshoz fűződő termékekkel, illetve szolgáltatásokkal rukkoljunk elő, amelyek eddig ismeretlenek voltak az iparágban. Ezekkel még többet hozhatnának ki járműveikből az EV-tulajdonosok és a közműszolgáltatók is hatékonyabban működtethetnék hálózataikat.”

 Az akkumulátoros elektromos autókkal, így a Honda e Prototype-pal is kompatibilis Honda Power Managert az EVTEC vállalattal közösen fejleszti a Honda, értékesítése pár éven belül megkezdődhet.

 

 

Az EVTEC mellett két másik partnerrel is megállapodott a vállalat.

 A Moixa által fejlesztett „forrásgenerátor” révén a tulajdonosok megoszthatják elektromos autójuk akkumulátorának kapacitását,
az Ubitricity pedig különféle innovatív közterületi töltőkkel járul hozzá az EV-k hatékony üzemeltetéséhez.

 Következő lépésként megvalósíthatósági tanulmányok készülnek majd Londonban (GBR), valamint Offenbachban (GER), és egyéb fejlesztések is érkezhetnek az év második felében.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

Autóspanasz.hu

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER