Címkék: fiat | Fiat Tipo | Genfi Autószalon

2016. március 01. kedd, 16:48

 

A Fiat úgy döntött, Genfben mutatja meg elsőként a világnak teljes terjedelmében azt a Tipo modellcsaládot, amelynek első képviselője elnyerte az Autobest nagyra becsült 2016-os „Legjobb vétel” díját.

A díjnyertes négyajtós szedán mellé most felsorakozik a vadonatúj ötajtós, illetve a kombi kivitel.
A további újdonságok sorában feltétlenül említést érdemel az új 124 Spider, amelyre a legnagyobb európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) piacokon már előrendelést adhatnak le az ügyfelek, valamint az a formatanulmány, amely a Fullback pickup alapjaira építkezve azokat a felhasználókat szólítja meg, akik szeretik dinamikus, vagány módon eltölteni szabadidejüket. Az 500-as modellcsalád újdonságai az új 500 friss „S" kivitele, a töretlen népszerűségnek örvendő, egyre nagyobb számban gazdára találó 500X szabadidőjármű, továbbá a saját kategóriájában első helyen szereplő 500L családi jármű. A modellek a legkülönfélébb feladatokat és szerepeket töltik be, ugyanakkor összeköti őket egy közös jellemzőjük: mindannyiuk ihletadója az ikonikus 500-as.

A Tipo modellcsalád
Miután 2015 májusában az Isztambuli Autószalonon első ízben lépett a világ nyilvánossága elé, majd novemberben a nemzetközi sajtó képviselői közelebbről is megismerkedhettek vele, a Fiat Tipo begyűjtötte a nagy presztízsű Autobest „2016. legjobb vétele” díjat, amelyet Európa meghatározó autós kiadványainak képviseletében egy 26 szakújságíróból álló zsűri ítél oda.

Ez az elismerés rávilágított a modell kiemelkedő értékeire: a formaterv, a minőség, a komfort és a sokoldalúság azon kombinációjára, amely együtt kivételes ajánlatot testesít meg az autópiacon. Mindennek a középpontjában a lehető legjobb ár-érték arány áll, a Fiat funkcionális modellcsalád stratégiájának sarkalatos eleme, amelyet oly találóan foglal össze a következő szlogen: „Nem kell sok, hogy sokat kapjon.”
A két új modell genfi világpremierjével teljessé válik a Tipo modellcsaládja, amellyel a Fiat immár hivatalosan is visszatér az alsó-középkategóriába. Olyan egyszerű, ugyanakkor sokoldalú ajánlatról van szó, amely pontosan a szegmens szívébe talál az ötajtós és kombi kivitelekkel.

tipo

A standon látható egy négyajtós szedán Cinema Black metálfekete fényezéssel, Lounge felszereltségi szinten, a 120 lóerős 1.6 MultiJet II Euro 6 dízelmotorral. A modell már a bevezetés óta eltelt rövid idő alatt igazolta a hozzá fűzött reményeket, forgalmazása első két hónapjában mintegy 15 ezer megrendelés érkezett az autóra.
A Tipo kínálatát frissen kiegészítő ötajtós és kombi változatok szintén Lounge kivitelben teszik tiszteletüket a Fiat genfi standján. Az ötajtós Fiat Tipo kétféle kivitelben lép színre: a 120 lóerős 1.6 MultiJet II Euro 6 dízelmotorral szerelt változat Amore Red metálpiros színben, míg a 95 lóerős 1.3 MultiJet II dízel Maestro Grey metálszürke árnyalatban pompázik. A kombi modell szintén két példányban jelenik meg a genfi kifutón: a Colosseo Grey metálszürke és Mediterraneo Blue kék színű lemezek alatt egy-egy 120 lóerős, Euro6-os erőforrással: a modern 1.6 MultiJet II dízelmotorral, illetve az 1.4 T-Jet benzinmotorral.

A három karosszériatípus értékei közösek, ám mindegyikük egyedi személyiségjegyekkel bír, amelyek pontosan annyira eltérőek, mint az egyes változatok célközönsége, a családoktól a párokon át a fiatalokig.

A Tipo család fejlesztése során a „sallangok helyett képességek” elvet követtük, a modellek a Fiat márka hagyományos értékeit: a funkcionalitást, az egyszerűséget és a karakterességet egyetlen, kivételesen kedvező ár-érték arányú ajánlatba sűrítették össze.
Ami a személyiséget illeti, a Fiat Tipo mindhárom kivitele dinamikus stílust és erőteljes karaktert sugároz.
Az ügyfélnek igen egyszerű döntéseket kell meghoznia: a rendelkezésre álló motorok és felszereltségi szintek a piac legnépszerűbb rétegeit fedik le.
A funkcionalitás több mint 80 éve meghatározó értéke a Fiat márkának, az elmúlt évtizedekben számtalan sikeres modellt köszönhettünk ennek a megközelítésnek. Ebben az esetben a gondosan kialakított belső terek felülmúlhatatlanul jól kihasználható és kellemes környezetet biztosítanak, a kategóriában kiválónak számító csomagtartó-kapacitás mellett. Külön említést érdemel a rendkívül sokoldalú praktikum, ami különösen a kombi változatnak nagy erőssége.

Ami a méreteket illeti, az ötajtós modell 437 cm hosszú, 179 cm széles és 149 cm magas. A kombi pontosan 20 centiméterrel hosszabb (4,57 m), magasságát pedig 1,52 méterre növelik az alapfelszerelésként kínált, hosszanti tetősínek. A szélesség nem változik.
A kalaptartó alatt a kategória legtágasabb csomagtartója várja az ügyfeleket: 440 liter az ötajtós, és 550 liter a kombi esetében. Az utóbbi csomagterét innovatív megoldások teszik rendkívül rugalmasan kihasználhatóvá.

Az új modell elöl független McPherson rugóstagokat, hátul csatolt hosszlengőkarokat alkalmazó, megbízható felfüggesztése rendkívül precíz vezethetőséget, kiemelkedő úttartást és kiváló rugózási komfortot biztosít. Mindkét konfiguráció a lehető legkönnyebb kialakítást kapta, így maguk is hozzájárulnak a takarékos üzemhez.

tipo-kek

Az EMEA térségben egyszerű logikát követve vezetjük be a modelleket: három karosszériatípus, három felszereltségi szint, háromféle motor három különböző üzemanyag-típussal, és három sebességváltó.
A szedán, az ötajtós és a kombi Pop, Easy és Lounge felszereltséggel lesz rendelhető. Az Euro 6-motorcsalád dízel, benzines és kettős üzemű (benzin/LPG) megoldásokat kínál. Sebességváltóból kézi, duplakuplungos, valamint hagyományos (nyomatékváltós) automata áll rendelkezésre.

Hamisítatlan Fiathoz illő módon a Tipo család újoncai egy sor olyan, ötletes megoldást vonultatnak fel, amelyek minden utas számára élvezetesebbé teszik a fedélzeten töltött időt. Ide sorolható a különösen gazdag alapfelszereltség, vagy a frissen bevezetett, innovatív Uconnect 7" HD LIVE rendszer 7 colos, nagy felbontású színes érintőképernyővel, amelynek képernyője a táblaszámítógépekhez hasonlóan fogadja a többujjas mozdulatokat, parancsokat.
A legújabb generációs rendszer Bluetooth mobiltelefon kihangosítót, audio streaming funkciót, szöveges üzenet felolvasást és hangfelismerést, AUX és USB csatlakozókat, iPod integrációt, valamint a kormánykeréken elhelyezett kezelőszerveket kínál. Emellett külön kérésre tolatókamerával és új TomTom 3D Touch műholdas navigációs berendezéssel is felszerelhető.

Az ügyfél az érintőképernyőn keresztül mindig kapcsolatban lehet a külvilággal, hála a Uconnect LIVE szolgáltatásoknak.
Azok az ügyfelek, akik az App Store-ból vagy a Google Play áruházból letöltik okostelefonjukra az ingyenes Uconnect LIVE alkalmazást, teljes egészében kihasználhatják a Uconnect LIVE szolgáltatás minden előnyét, a Deezer és a TuneIn zenei streaming szolgáltatástól kezdve a Reuters hírein át a TomTom LIVE online navigációig, miközben a Facebook, Check-in és Twitter alkalmazásoknak köszönhetően barátaikkal is tarthatják a kapcsolatot. A felhasználók nem csupán üzemanyag-megtakarításaikat, de a gépkocsi környezetvédelmi teljesítményét, illetve karbantartási igényét is szemmel tarthatják az eco:Drive és my:Car funkciók révén.

A CarPlay és az Android Auto néhány hónapon belül elérhető a Uconnect 7’’ HD LIVE rendszeren belül.
Apple CarPlay: az Apple CarPlay segítségével a vezető a lehető legkézenfekvőbb, legösztönösebb módon használhatja iPhone készülékét a gépkocsiban. Az Apple CarPlay segítségével az iPhone tökéletesen integrálható a fedélzeti kijelzővel és az autó kezelőszerveivel. A felhasználók úgy kezdeményezhetnek hívásokat, férhetnek hozzá zenei fájljaikhoz, küldhetnek és fogadhatnak üzeneteket, kaphatnak a pillanatnyi forgalmi helyzetre optimalizált navigációs útbaigazítást, és részesülhetnek számos további szolgáltatásban, hogy közben teljes figyelmükkel az autóvezetésre és a forgalomra összpontosíthatnak.

Android Auto: az Android Auto egyszerű füleken elrendezett hasznos információkkal szolgál a vezetőnek, amelyek kizárólag akkor jelennek meg, amikor szükség van rájuk. A funkció révén a következő szolgáltatások válnak elérhetővé: Google Maps beszédhangos navigációs rendszer, valós idejű forgalmi információk forgalmi sáv információk, Google Play Music és számos egyéb zenei szolgáltatás, telefonhívások és szöveges üzenetek indítása és fogadása anélkül, hogy elengednénk a kormányt, vagy levennénk tekintetünket az útról.
Az Android Auto és a Google Play Music a Google Inc. bejegyzett védjegyei.

A jövő kihívásaira felkészített Fiat Tipo új ötajtós és kombi kiviteleit Olaszországban, a Fiat formatervezési központjában tervezték; Törökországban, az FCA csoport egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központjával: a Tofaş R&D-vel együttműködésben fejlesztették; és a világ egyik legkiválóbb autóipari gyártólétesítményében, a világszínvonalú gyártási folyamataiért aranyéremmel jutalmazott bursai (Törökország) Tofaş üzemben gyártják.

Élettér és csomagszállító kapacitás
Ahogy a szedán, a Fiat Tipo ötajtós és kombi változatai is otthonos és praktikus, kényelmes utazásra termett gépkocsik. Tervezőink a legmodernebb ergonómiai szempontokat figyelembe véve tervezték meg azokat a paramétereket, amelyek révén az autó tökéletes kényelmet biztosíthat utasai számára.
A végeredmény a kiváló alapvető ergonómia: remekül belakható élettér, első osztályú vezetői üléshelyzet, sokoldalúan átrendezhető tér, remek megközelíthetőség, és körkörös kilátás.

A ferdehátú és kombi Tipo modellek fedélzetén könnyedén elfér öt utas, még akár magas (188 cm) emberek is kényelmesen utazhatnak akár az első, akár a hátsó üléssoron. A tágas kialakítás titka (különösen az ötajtós modellnél) a hátsó rész szabályos kialakítása. Ez ugyanis értékes centiméterekkel növeli meg a fejteret. A lábtér is a kategória legjobbjai közé tartozik: az első ülés pereme és az utas sarka között 1070 mm a távolság; a hátsó ülésen ugyanez az érték 934 mm ( ehhez hasonló méretekkel rendszerint nagyobb autókban találkozhatunk.) Nem kisebb a jelentősége annak, hogy a hátsó középső ülést is teljes értékű férőhelyként alakítottuk ki, ahol még a lábtér is elég nagy ahhoz, hogy akár felnőttek is kényelmesen utazzanak itt.

A csomagtartó kapacitása kategóriaelső 440 liter az ötajtós, és 550 liter a kombi modell esetében. Az utóbbi csomagterét számos megoldás teszi rugalmasan kihasználhatóvá. Először is a csomagtér pereme alacsony, és egy szintben van a padlóval, így akár a legterebélyesebb csomag is könnyen behelyezhető.
A raktér maga átrendezhető: a padló alacsonyabbra helyezhető, ha még több helyre van szükségünk, vagy 40 fokos szögben megdöntve rögzíthető, így teljesen kihasználható a padló alatti hely. A csomagtér két oldalán egy-egy panel szolgál az apróbb tárgyak rögzítésére; ezeket eltávolítva még tovább bővíthető keresztirányban a csomagtér. A rakományt elfedő rolós takaró egy kézzel kiemelhető, és a padlópanel alatt tárolható. A raktér praktikumát két megvilágító lámpa, két táskaakasztó, valamint a padlóba épített négy lekötő szem fokozza. Végezetül amennyiben az 550 literes kapacitás végképp kevésnek bizonyulna, a 60:40 arányban osztott ülést előre döntve teljesen sík, 180 cm hosszú rakodópadlót kapunk.

A Tipo modellcsalád összes tagjának fedélzetén a legkülönfélébb formájú és méretű (összesen nem kevesebb mint 12 liternyi) tárolórekeszek segítenek a személyes tárgyak elhelyezésében. A vezető és az utas egyaránt könnyen hozzáférhet ezekhez a tárolórekeszekhez, amelyek tökéletesen alkalmas okostelefonok, játékkonzolok, palackok, pénzérmék és hasonló személyes tárgyak elhelyezésére. Ezen túlmenően a váltókar előtt aljzatok szolgálnak a hordozható zenei lejátszók csatlakoztatására.

A tökéletes kényelmet szolgálja az ergonomikus üléshelyzet és a remek kilátást biztosító, új műszerfal. Különösen a vezetői üléspozíció terén nyújt kiemelkedőt a Fiat Tipo.
A kormánykerék állásszöge biztonságot sugall, egyszersmind az irányítás érzését is nyújtja, ahogy az ideálisan elrendezett kezelőszervek (klímaberendezés, rádió és kezelőfelület), amelyek anélkül elérhetők, hogy a vezetőnek le kellene vennie a tekintetét az útról. Az utasok szintén kiemelkedő kényelemnek örvendhetnek: ezt érzékelteti a hátsó üléssor is, amely optimális kialakításával és tömör párnázatával három felnőtt utasnak kínál kényelmes férőhelyet.

Motorok és sebességváltók
Az ötajtós és kombi Fiat Tipo modellek frissített motorkínálatát (az európai piacon kivétel nélkül Euro6-os besorolású) erőforrás adja, három méretben, háromféle üzemanyag-opcióval. Ott van a 95 lóerős 1.3 MultiJet 95 és a 120 lóerős 1.6 MultiJet 120 HP (akár ECO kiadásban is), míg a benzinmotorok kínálatát a 95 lóerős Fire 1.4 16v, a 120 lóerős 1.4 T-Jet, valamint a 110 lóerős 1.6 E-torQ erőforrás alkotja. A lista nem volna teljes a 120 lóerős kettős benzin/LPG üzemű 1.4 T-Jet nélkül.
Összesen háromféle sebességváltó közül választhatnak az ügyfelek: a kézi váltó (ötfokozatú az 1.3 MultiJet, hatfokozatú minden más motor esetében), a nyomatékváltós automata (1,6 literes benzinmotorhoz), valamint a duplakuplungos automata a 120 lóerős 1.6 MultiJet dízelmotorhoz.

1.4 16v Fire 95 LE
A strapabíró és megbízható, 16 szelepes, 1,4 literes Fire benzinmotor a Tipo modellcsalád belépő szintű benzinmotorja. Az erőforrás maximális teljesítménye 95 LE 5500/percnél; a legnagyobb forgatónyomaték 125 Nm 4250/perc fordulatszámon. A hatfokozatú kéziváltóhoz csatlakozó erőforrás soros négyhengeres darab, kettős felül fekvő vezérműtengellyel és közvetlen szelepvezérléssel.
Az áramlástanilag optimalizált szívórendszert alkalmazó motort különösen kiváló térfogati hatásfok jellemzi a teljes üzemi tartományban, ami egyszerre biztosít ragyogó teljesítményleadást és költséghatékony üzemeltetést.

1.4 T-Jet 120 LE
A kiemelkedő adottságokkal rendelkező, 120 lóerős 1.4 T-Jet benzinmotor megbízható, kisméretű, ráadásul az optimális arany középutat testesíti meg az élvezetes vezethetőség és a takarékos üzemeltetés között. A méretcsökkentés elvének tökéletes képviselőjeként az 1,4 literes motor olyan kipróbált műszaki megoldásokat alkalmaz, mint a turbófeltöltő, amely kedvező teljesítményt és szerény üzemanyag-fogyasztást kínál, zavartalan vezetési élmény mellett.
Az 1,4 literes turbómotor legnagyobb teljesítménye 120 LE (88 kW) 5000/perc fordulatszámon, a maximális forgatónyomaték 206 Nm 2500/percnél. Ez rugalmas vezethetőséget jelent (a sofőrnek nem kell minduntalan a hatfokozatú sebességváltó karjához nyúlnia) nagyszerű gázreakciók mellett. Ezt segíti elő a kis tehetetlenségű turbófeltöltő, amely a jobb láb legkisebb mozdulatára is lenyűgöző teljesítményt bocsát rendelkezésre, a hasonló motorokra jellemző, idegesítő turbólyuk nélkül.

Ugyanez a motor elérhető kettős üzemű (LPG/benzin) változatban is. A legmodernebb technológiák alkalmazása révén ez a motor is teljesíti a szigorú Euro6-os emissziós normát, nagyobb a hatótávolsága, és a benzines változathoz hasonló menetteljesítményekre képes, kedvezőbb üzemeltetési költségek mellett (az LPG olcsóbb, mint akár a benzin, akár a gázolaj.)

Az utólagos átalakításokkal ellentétben a 120 lóerős 1.4 LPG Turbo erőforrást kifejezetten LPG üzemre terveztük, és ahhoz optimalizált anyagokból és alkatrészekkel, megfelelő technológiák alkalmazásával építettük meg. A szívó- és kipufogó oldali szelepeket minimális kopásra terveztük, így tartósság és teljesítmény szempontjából megegyeznek a benzinüzemű változattal. A maximális megbízhatóság és minőség érdekében az LPG rendszert a gyárban szerelik be. Így minden egyes példány belső teszten esik át, és megkapja a Fiat tanúsítványát és gyári garanciáját. 

1.6 E-torQ 110 LE
Azok, akik maximális kényelemre törekednek, a 110 lóerős, 152 Nm nyomatékú 1.6 E-torQ benzinmotorral szerelt kivitelben találják meg a számításukat, hiszen ezt a motort hidrodinamikus nyomatékváltóval szerelt, hatfokozatú automata sebességváltóval hozzuk forgalomba.
Az erőforrás kifejezetten könnyű szerkezetű, amit az egyedülálló alkatrészeknek és a súrlódás és tömeg szempontjából optimalizált, grafitbevonatos dugattyúknak köszönhet. A kovácsolt acél hajtókarok és az alumínium olajteknő szintén a tömegcsökkentést szolgálja.

cabrio

1.6 MultiJet II 120 LE, és 1.3 MultiJet 95 LE
Mindegyik modellvariánshoz elérhető az 1,6 literes turbódízel erőforrás, amelynél második generációs MultiJet technológia gondoskodik az élvezetes vezethetőségről, a kedvező hatótávolságról és a csekély üzemeltetési költségekről.
Az 1.6 MultiJet II legnagyobb teljesítménye 120 LE percenkénti 4000-es fordulatszámon, a motorhoz a hatfokozatú kézi vagy a hatfokozatú duplakuplungos sebességváltó egyaránt társítható; utóbbi folyamatos nyomatékátvitelt biztosít. A változó geometriájú turbófeltöltőnek köszönhetően a motor már alacsony fordulatszámon tekintélyes forgatónyomatékot fejleszt: már 1500/percnél 320 Nm áll a vezető rendelkezésére, ami kiváló rugalmasságot eredményez. Mindeközben a motor a környezettel is kíméletes. Teljesíti az Euro6-os károsanyag-kibocsátási normát, károsanyag-kibocsátása és üzemanyag-fogyasztása pedig elismerésre méltóan alacsony: a Fiat Tipo fedélzetén a 120 lóerős 1.6 MultiJet II motor szabványos tesztciklus szerint mért, vegyes üzemű átlagos üzemanyag-fogyasztása 3,7 liter/100 km, a CO2-kibocsátás 98 g/km.

A 95 lóerős 1.3 MultiJet II erőforrás a remek teljesítményt kiemelkedően alacsony üzemeltetési költségekkel párosítja. A motor az FCA motorfejlesztő kompetenciájának büszkesége: anélkül kínál alacsony üzemanyag-fogyasztást , hogy a legkisebb kompromisszumot követelné a kényelem vagy a vezetési élmény terén. A motorhoz ötfokozatú kézi kapcsolású sebességváltó csatlakozik. Maximális teljesítménye 95 LE 4000/percnél, míg a változó geometriájú turbófeltöltőnek köszönhetően a 200 Nm maximális forgatónyomaték már igen alacsony, 1500/perc fordulatszámon elérhető.

Mindkét motor lelke az a harmadik generációs, közös nyomócsöves MultiJet II üzemanyag-befecskendező rendszer, amely a motorfordulatszámtól és befecskendezett üzemanyag mennyiségétől függetlenül ultramodern megoldást kínál a nagy befecskendezési nyomás kezelésére. A motor képes minimális mennyiségű üzemanyag külön befecskendezése (előbefecskendezés) révén csökkenteni a zaj- és emissziós szintet, majd a fő befecskendezés során optimalizált mennyiségű üzemanyagot juttatni az utastérbe, és ezzel a vezető által megkövetelt teljesítményt mindenkori finom, harmonikus működés mellett biztosítani.

Fiat 124 Spider
A kocsi kétféle – „124 Spider” és „Lusso” (luxus) – kivitelben készül. A szériafelszerelés négy légzsákot, manuális klímaberendezést, négy hangszórós, USB csatlakozós MP3 rádiót, motorindító gombot és kulcs nélküli indítást (Keyless Go) foglal magában. A magasabb, Lusso kivitel még több különleges extrával büszkélkedhet. Ilyenek a 17 colos könnyűfém keréktárcsák, a bőrülések, a varrással díszített műszerárnyékoló és műszerfal alsó rész, a prémium ezüst kivitelű bukócsövek és A-oszlop, a krómozott iker kipufogócsővégek, a ködlámpák és az automata klímaberendezés.

A mindkét felszereltségi szinthez rendelhető infotainment rendszer 7 colos érintőképernyőt, AM/FM rádiót, HD rádiót, MP3 lejátszót, két USB csatlakozót, AUX bemenetet, hat hangszórót, multimédia kezelőszerveket, Bluetooth kapcsolatot, tolatókamerát és 3D navigációs rendszert sorakoztat fel.
A rendszernek szintén alapvető része a hangfelismerés, melynek segítségével a vezetésre összpontosítva, érintés nélkül kezelheti a vezető a mobiltelefont, a zenelejátszót és a navigációt. A rendszerrel együttműködő mobiltelefont használva a szöveges üzenetek beolvasása, és előre meghatározott válaszok küldése is lehetséges. További opció a navigáció.

Még leeresztett tetővel is kiváló hangminőséget garantál a Bose prémium hangrendszer, mely kilenc hangszórót – például fejtámlába épített kettős hangszórókat és mélynyomót – foglal magában.
A Bluetooth kapcsolaton keresztül érhető el az Aha és a Stitcher internetrádió applikáció, amelyek további szórakozási lehetőségeket nyújtanak a vezető számára.

Az Aha segítségével több, mint harmincezer állomás audiotartalma érhető el könnyedén. Ezek között megtalálhatók a vezető internetes zeneszolgáltatók, internetes rádiók, hírek, szórakoztatás, hangoskönyvek, Facebook és Twitter hírfolyamok, időjárás és még sok minden más.

A Stitcher pedig egy olyan applikáció, amellyel több ezer rádióadáshoz és podcasthoz férhetünk hozzá anélkül, hogy le kellene töltenünk azokat. Az ajánlott tartalmak a „Kedvencekbe” mentett tartalmak alapján kerülnek kiválasztásra.

Az eredeti Spidert ötven éve, 1966-ban, Torinóban mutatták be. Az évforduló előtt tisztelegve Anniversary néven limitált szériás változatok készülnek, amelyek felszereltsége a többi változat testre szabására készült csomagokat tartalmazza. Ilyen az adaptív LED-es fényszóróval, valamint fény- és esőszenzorral kiegészített láthatósági csomag; a 7 colos érintőképernyőt, DAB rádiót, Wifi és Bluetooth kapcsolatot, illetve multimédia kezelőszerveket magába foglaló rádió csomag; a Bose prémium hangrendszer, amely kilenc hangszórót – ebből négy a fejtámlába épített – foglal magában; és végül a prémium csomag, amely a kulcsnélküli ajtónyitóból, a hátsó tolatókamerából és a 3D navigációs rendszerből áll össze. Ezeket egészíti ki a külső tükrök prémium ezüst burkolata, az egyedi „Anniversary” plakett és a 124 Spider logo a hűtőrácson. Ez a limitált széria olyan sikeres lett, hogy a bejelentés után néhány héttel minden példányát megvásárolták.

A standon szintén megtekinthető egy 1970-es modell, melynek 1608 cm3-es motorját két duplatorkú porlasztó lélegezteti, így érve el 110 lóerős teljesítményt és 180 km/órás végsebességet. Ez a második generációs 124 Sport a motorháztető jellegzetes púpjairól ismerhető fel. Ez az esztétikus megoldás – akárcsak a méhsejt hűtőrács és a nagyméretű hátsó lámpa – az új Spider formatervén is visszaköszön. A kocsi ritka Colorado Yellow fényezésben tündököl.
 
Az új Fiat 500S
Genfben mutatkozik be az ikonikus Fiat modell „S” jelzésű, sportosabb változata. Az egyedi megjelenésű 500S a következő részletekben különbözik az alapkiviteltől: sportos lökhárítók, melyekbe elöl ködlámpákat integráltak; speciális oldalsó szoknyák és légterelők; exkluzív „Satine Graphite” fényezés a kilincseken, a csomagtérajtón, a tükörburkolatokon és a kerekeken; sötétített üvegezés hátul, krómozott kipufogóvég és fekete szemcsés levegőbeömlők elöl, valamint egy nagy hátsó rács. Kívánságra szintén rendelhető 15 colos könnyűfém kerék „Satine Graphit” fényezéssel valamint 16 colos könnyűfém kerék matt gyémántfekete bevonattal. Az 500S exkluzív sportosságát a karosszéria színválasztéka is mutatja, mely metál azúr vagy alpesi zöld lehet sötét belső kárpitozással kombinálva. A kocsi vonzó megjelenését tovább fokozzák a fekete ülések és az ugyancsak fekete tetőkárpit, melyek kontrasztban állnak kék, fehér vagy sárga színű ajtóburkolatokkal és ülésperemekkel. Kívánságra Frau bőr kárpitozás is rendelhető fehér vagy azúr részletekkel. Az utasteret még szebbé teszik a „Satine Graphite” színű részletek a műszerfalon és a sportkormányon.

Szériafelszerelés az infotainment új mérföldköve, a táblaszámítógép hatású és HD felbontású 7 colos Uconnect 7" HD LIVE érintőképernyő. A rendszer egy sor különleges funkcióval rendelkezik, beleértve a széria Uconnect 7" HD LIVE szolgáltatásokat, a Bluetooth kihangosítót, a hangfelismerést, számtalan zenei opciót és természetesen az FM/AM rádiót. Az új Fiat 500S teljesen új audio élménnyel teszi gazdagabbá az 500-as sorozatot. A Dr. Dre által készült Beats rendszer forradalmasítja az autóban hallható zenét.
A Beats Audio rendszer 440 Wattos teljesítményű, nyolc csatornás erősítőt használ. A magashangszórókat az A-oszlopba építették, a 165 milliméteres középsugárzókat az ajtókba, a szintén 165 milliméteres, teljes hangterjedelmű hangszórókat a hátsó oldalkárpitba, a 200 mm átmérőjű mélynyomót pedig a csomagtér közepére, a pótkerék rekeszébe.
A sebességmérő és az autózáshoz szükséges műszerek az 500S szériában egy 7 colos TFT képernyőn jelennek meg. Ennek köszönhetően a műszerfal úgy nyújt teljes digitális élményt, hogy megtartja az 500-as klasszikus műszerelrendezését a kerek órákkal és gombokkal.
A Fiat stand látogatói az 500S 95 lóerős 1.3 MultiJet változatát csodálhatják meg vadonatúj alpesi zöld köntösben és kéttónusú – fekete/elefántcsont – bőrkárpitozással. Az erőforrás a méretcsökkentett dízelechnológia legjobbja: mindössze 89 gramm CO2–t bocsát ki kilométerenként, teljesíti az Euro 6 normát, ugyanakkor teljesítménye párját ritkítja. 0-ról 100 kilométer/órára mindössze 10,7 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig eléri a 180 km/órát. Mindezek mellett takarékos és környezetbarát is: 100 kilométerre csak 3,4 liter dízelt fogyaszt. Végezetül egy kis rekord: kategóriájában a Fiat Panda mellett az 500-as az egyetlen autó, mely dízelmotorral is kapható.
A második 500S egy azúr metálra fényezett kabrió, melynek kárpitozása speciális fekete és fehér textil. A középső ülésben „Texfilm” betét látható „Sportball” grafikával. Az ülések megjelenését a kéttónusú 500S logó teszi tökéletessé, melyben az S betű a fehér oldalbetéttel egy vonalban helyezkedik el. Ezt az autót a 0,9 literes, kéthengeres TwinAir motor 105 lóerős változata hajtja. A Fiat 500 kabrióban megtalálható a ferdehátú összes megnyerő tulajdonsága, mint a kompakt külső méretek, a kategóriaelső biztonság, a mind a négy utas számára lakályos ülések, valamint a teljesítmény, fogyasztás és környezetkímélés szempontjából is kiváló motorok. A kocsi oldalnézetét még szebbé teszi a csodálatos formatervű nyitható tető.

Fiat 500X
A két verzióban kiállított 500X szakadatlanul vonzani fogja a látogatókat. A sportos offroad kivitelű Cross Plus-t speciális lökhárítók, védőpajzsok és opcionálisan választható két- vagy négykerékhajtás jellemzik. A Lounge kivitel pedig a Fiat SUV városiasabb, luxusba hajló oldalát mutatja meg.
Az első négykerékhajtású Cross Plusban 1,4 literes, 170 lóerős MultiAir motor és kilencfokozatú automataváltó kombinációja fogja megmutatni a menetkomfort és a sportos vezethetőség egyensúlyát. Ennek a párosnak további előnye még a kiváló rajtkészség és a kiegyensúlyozott nyomatékleadás. Ez a kocsi háromrétegű amalfisárga fényezéssel és dohányszínű bőrkárpitozással fog pompázni.
Az innovatív négykerékhajtás képes a menetteljesítmények és a fogyasztás optimalizálására, mégpedig úgy, hogy szükség esetén lekapcsolja két kerék hajtását. Ezáltal csökkennek a forgó mozgásokból és súrlódásból fakadó veszteségek, és az autó egy kétkerékhajtásúhoz hasonlóan fog viselkedni.

fiat-500
A Lounge modell a legjobb a fedélzeti komfort szempontjából: az első ülések elektromosan állíthatóak, a gerinctámasz nyolcféleképpen állítható és elektromosan, négy pozícióban rögzíthető.
Ezt a változatot 1,4 literes, 140 lóerős MultiAir motor hajtja, melyhez duplakuplungos, szekvenciális automatát párosítottak, ami két párhuzamos váltóegységet foglal magába. Hagyományos automatákkal összehasonlítva extrém gyorsan kapcsol a sebességek között, miközben hatékonyabb, és csökkenti az üzemanyag fogyasztást is.

Fiat Fullback tanulmányautó
„Dolgozó életmód” - ezzel a sajátos gondolattal foglalhatjuk leginkább össze a Fiat Fullback tanulmányautó lényegét: ezt a pickup haszonjárművet mindazoknak építettük, akiknek munkájukhoz és hobbijukhoz egyaránt kompromisszumokat nem ismerő járműre van szüksége, amely a márka legendás funkcionalitását személyre szabott és egyedülálló kidolgozással társítja. A tanulmány a Fiat Professional azonos nevű típusán alapul, amelyet még tavaly novemberben, a Dubaji Autószalonon mutatott be a Fiat, és amely júniustól minden márkakereskedőnél megvásárolható. A Fullback a márka legendás funkcionalitását személyre szabott és egyedülálló kidolgozással társítja.

fullback

Az új pickup legfontosabb értékeit, a robusztus tartósságot és megbízhatóság a sokoldalúság olyan magas szintjével párosítja, amely tökéletesen alkalmassá teszi a járművet a mindennapi munkára és szabadidős szórakozásra. Röviden, az új Fullback számára nem létezik túl nehéz feladat - innen is kapta a nevét. Aligha tekinthető véletlennek, hogy a fullback (fogó) a rögbijáték és az amerikai futball egyik meghatározó pozíciója: ő a védősor utolsó játékosa, de egyben támadó szerepet is betölt - magyarul olyan játékos, aki minden helyzetet képes megoldani.

A jármű stílusa magára vonja a látogatók figyelmét: a Liquid Metal Grey metálszürke fényezés fekete bőrkárpitozással és eloxált rézszínű műszerfal-betétekkel társul. A Fullback megjelenését egyedi stíluselemek gazdagítják, személyiségét pedig különleges tartozékok teszik még karizmatikusabbá: exkluzív matt fekete színben tündökölnek a külső tükrök és ajtókilincsek, látványos kiegészítő a bukókeret és a prominens oldalsó fellépő, míg a 20 colos könnyűfém keréktárcsa küllőit fekete betétek díszítik. Elöl egyedi kialakítású hűtőrácsot találunk, amelyet a maszk térbeliségét kihangsúlyozó, krómozott elemek díszítenek. Az egyedi fejlesztésű kartervédő lemez pedig dinamikusabb és terepjárósabb megjelenést kölcsönöz az autónak. A stílusos megjelenést bixenon fényszórópár és navigációs rendszer fokozza. A motortérben egy 180 lóerős 2,4 literes turbódízel erőforrás dolgozik, ötfokozatú automata sebességváltóval, összkerékhajtással és elektronikusan zárható hátsó differenciálművel.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER