Címkék: Genfi Autószalon | KIA | KIA Niro

2016. február 29. hétfő, 17:10

 

A vadonatúj Kia Niro a 2016-os Genfi Autószalonon (Salon International de l’Automobile), március elsején mutatkozik be az európai publikum előtt. A Niro vadonatúj, csekély károsanyag-kibocsátású crossover modellként a Kia legelső, kifejezetten öko-autóknak szánt padlólemezére épül.

A Kia Niro a tágas crossoverek praktikumát és vonzerejét a fejlett hibrid hajtáslánc kiemelkedő takarékosságával társítja. A kezdetektől kifejezetten hibridnek fejlesztett autó tetszetős, modern formatervének köszönhetően kiemelkedik a konvencionális formavilágú versenytársak mezőnyéből.

A Niro vadonatúj padlólemezét a jelenlegi Kia modellektől teljesen külön fejlesztették ki; a platformot kifejezetten környezetbarát technológiák alkalmazására, új generációs hajtásláncok beépítésére tervezték. A Niro hibrid hajtáslánca – amely 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses GDI benzinmotorból, lítium-ion polimer akkumulátor csomagból, 32 kW (44 LE) teljesítményű villanymotorból, valamint hatfokozatú duplakuplungos sebességváltóból áll – jelenleg is fejlesztés alatt áll, a projektben kitűzött CO2-kibocsátási célérték 89 g/km*.

„A Kia Niro a crossover modellektől megszokott praktikumot a Kiára jellemző vagány, modern formavilággal és az üzemeltetési költségeket alacsonyan tartó, takarékos új hibrid hajtáslánccal párosítja.” – mondta Michael Cole, a Kia Motors Europe ügyvezető igazgatója. „A Niro valós űrt tölt be a piacon, csekély károsanyag-kibocsátású, hibrid crossover modellként jelentős keresletre számíthat Európa-szerte.

„Az elmúlt öt év során több mint megduplázódtak a hibrid eladások Európában, az előrejelzések szerint 2020-ra évente mintegy 700 000 új hibrid gépkocsi talál gazdára a piacon. A Niro révén a Kia is kiveheti a részét az alternatív hajtású autók iránti, egyre növekvő keresletből, valamint könnyebben teljesítheti azon vállalati célkitűzését, hogy 2020-ra 25 százalékkal csökkentse modellpalettájának átlagos üzemanyag-fogyasztását a 2014-es értékekhez képest.”

kia-niro-eleje

Egyedi crossover formaterv a hibrid járművek piacán
A Kia dizájn-vezérelt termékcsaládjának vadonatúj, ráadásul közvetlen előzmények nélküli tagjaként a Kia Niro teljességgel újszerű formavilággal büszkélkedhet. A Niro dizájnját a Kia kaliforniai (USA) és namyangi (Korea) formatervezési központjában álmodták meg; az a kompakt crossover modellek praktikumát és vonzó esztétikumát kecses, áramvonalas formatervvel és finoman kidolgozott felületekkel párosítja.

Áramvonalas, crossover ihletésű sziluettje, finoman kidolgozott, plasztikus felületei és határozott, modern vonalai mindazonáltal összetéveszthetetlenül Kiaként azonosítják a Nirót. Az új modell a Kia jellegzetes tigris-orr hűtőmaszkjának legújabb evolúcióját viseli magán a szintén jellegzetes, széles C-oszlop, valamint néhány további, elmaradhatatlan márkajegy mellett.

Kompakt szabadidőjárműveket idéző formájával a Niro letisztult, kecses arányokkal büszkélkedhet, míg viszonylag széles kiállása stabilitást és mély tömegközéppontot sugall. A viszonylag hosszú motorházfedél, a rövid túlnyúlások, a magasra emelt fényszórók és az emelkedő övvonal olyan sportos crossover karakterrel ruházza fel, amely markánsan elhatárolja a piacon jelenleg kapható többi hibridtől. A Niro sziluettje hátrafelé finoman keskenyedik, és visszafogott tetőspoilerben, magasra emelt hátsó lámpákban, valamint széles, szögletes hátsó lökhárítóban végződik. A merész vonalú kerékívekkel együtt a formatervben határozott hangsúllyal érvényesül az autó hátsó traktusa.

A mindenekelőtt áramvonalasnak, csekély légellenállásúnak szánt karosszéria közegellenállási együtthatója (Cw) igen kedvező 0,29, ami számos hibrid versenytársa elé helyezi. A viszonylag hosszú tengelytáv (2700 mm) a rövid első és hátsó túlnyúlással (870, illetve 785 mm) együtt bőséges, tágas belső helykínálatot ígér.

A Kia Niro méreteit tekintve új pozíciót foglal el a márka modellkínálatán belül. 4355 mm hosszú, szélessége 1800 mm, magassága 1535 mm, azaz összességében kisebb, mint a vadonatúj Kia Sportage, ugyanakkor alapterülete nagyobb, mint a ferdehátú cee’d-é.

Az európai piacokon a Kia Niro hétféle karosszériaszínben lesz rendelhető, az ügyfelek 16 és 18 colos könnyűfém keréktárcsák közül választhatnak.

A modern, vízszintes műszerfal kihangsúlyozza a tágas helykínálatot
A Kia Niro vadonatúj utastere tágas és modern érzést kelt, amit a széles műszerfal és a határozott vízszintes vonalak is hangsúlyoznak. A Niro utasterét a legfrissebb Kia modellekkel összhangban kiváló minőségű, puha tapintású anyagok burkolják.

A kabinban széltében végigfutó, letisztult vonalak jól elkülönítik a műszerfal egyes funkcionális területeit. A műszeregység és a kezelőfelület ugyanazon a párhuzamos síkon helyezkedik el, alattuk a fűtés és szellőzés kezelőszervei, valamint a legfontosabb vezetőtámogató rendszerek kapcsolói találhatók oszlopba rendezve. A műszerfal vízszintes elrendezését követve széltében végigvándorol a tekintet az utastéren, még tágasabbnak láttatva azt, míg az ergonomikus középkonzol enyhén a vezető felé fordul.

A Kia Niro utastere egytónusú, fekete vagy sötétszürke, szövet, szövet-bőr vagy teljes bőrkárpitozással.

A fejlett hibrid hajtáslánc kitűzött CO2-kibocsátási célértéke 89 g/km
A Kia Niro hibrid (HEV) fejlesztése során a mérnökök elsősorban arra törekedtek, hogy a kompakt crossover szegmens legkiválóbb üzemanyag-fogyasztási értékét érjék el. A Kia Niro divatos formatervéhez kedvező károsanyag-kibocsátás és igen alacsony üzemanyag-fogyasztás is társul, a CO2-kibocsátási célérték 89 g/km (vegyes ciklus szerint, a KIa belső mérései alapján).

A kifejezetten hibridként megálmodott Kia Niro HEV méretcsökkentett hibrid hajtásláncának köszönhetően érheti el ezt a rendkívül alacsony emissziós értéket, illetve az igen kedvező üzemanyag-fogyasztást. A Kia 1,6 literes Kappa-sorozatú GDI benzinmotorja (105 LE, 147 Nm) egy 32 kW (44 LE) teljesítményű villanymotorral és egy 1,56 kWh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátorcsomaggal egészül ki. A hajtáslánc 141 LE rendszer-teljesítményét igen takarékos, hatfokozatú duplakuplungos sebességváltó (DCT) viszi át az aszfaltra, az első fokozatban rendelkezésre álló 264 Nm forgatónyomaték erőteljes elindulást tesz lehetővé.

Az új motor elsőként kombinálja az Atkinson-ciklust, a hűtött kipufogógáz-visszavezetést (EGR), a közvetlen benzin-befecskendezést, valamint a hosszú löketű kialakítást a minél kedvezőbb üzemanyag-fogyasztás érdekében. Még takarékosabbá, még tisztább üzeművé teszi a Nirót az a kipufogóhő-visszanyerő rendszer, amely a kipufogóban elhelyezett hőcserélőn vezeti át a hűtőfolyadékot, ezáltal a motor gyorsabban éri el az üzemi hőmérsékletet.

A sebességváltó a Kia 6DCT váltóművének legújabb kiadása. Szerkezetében közös alapokra épül azzal a takarékos, új 7DCT váltóval, amelyet a közelmúltban modernizált Kia cee’d modellhez fejlesztettek ki házon belül. A 6DCT váltót kifejezetten a Niro fejlett hibrid hajtásláncához dolgozták át. Azonnali reakciókat, és ezáltal élvezetesebb vezethetőséget kínál, mint egy hagyományos fokozatmentes CVT váltó. A Niro hatfokozatú 6DCT sebességváltója képes az automatikus fokozatkapcsolásra, ugyanakkor a dinamikus vezetők a váltókart maguk felé mozdítva 'kézi sport' üzembe is kapcsolhatják.

A tömeg és a méret lehető legnagyobb mértékű csökkentése érdekében a Niróba beépített 6DCT egység kialakítását és fogaskerekeit is módosították. Az új, csekély súrlódású csapágyak és kis viszkozitású váltóolaj a belső súrlódások mérséklése révén javítja a reakcióidőt, egyszersmind csökkenti a működési zajt.

A Kia által kifejlesztett új, sebességváltóba szerelt elektromos berendezés (Transmission-Mounted Electric Device, TMED) lehetővé teszi, hogy a DCT váltó a lehető legjobban működjön együtt a hibrid hajtáslánccal. A TMED-vel a belső égésű és az elektromos motor teljes teljesítménye párhuzamosan, minimális energiaveszteség mellett jut át az erőátviteli rendszeren. Ez eltér a szokásos teljesítmény-megosztó rendszertől, ahol a motor teljesítményének egy része átalakítva, a villanymotoron keresztül kerül kifejtésre. Ez a megoldás óhatatlanul energiaveszteséggel jár, ami a CVT alapú hibridek sajátossága. Az új TMED alkalmazása azt is lehetővé teszi a hibrid rendszer számára, hogy akár nagy sebességnél is hozzáférjen az akkumulátorban tárolt elektromos energiához, ami intenzívebb gyorsítóképességet jelent.

Fejlett akkumulátorcsomag energia-megtakarító és -visszanyerő technológiákkal
Az 1,56 kWh kapacitású lítium-ion polimer akku a Kia által valaha alkalmazott legkönnyebb, legjobb energiahatékonyságú akkucsomag: akár 50%-kal nagyobb energiasűrűséget ás 13 százalékkal kedvezőbb energia hatásfokot kínál, mint a legfontosabb konkurensekben megtalálható akkumulátorok. A Niro akkumulátor csomagja mindössze 33 kilót nyom.

kia-niro-hat

Fokozott menetstabilitás, kiváló vezethetőség a teljesen független felfüggesztéssel
A Kia Nirót a Kia többi modelljétől teljesen külön fejlesztettük, ennek során jelentősen átdolgozva használtunk fel bizonyos meglévő Kia platformokat. Az új platformot úgy alakítottuk ki, hogy helyet adjunk a Niro egyedi hibrid komponenseinek, miközben a globális fejlesztési és kiértékelési program garantálja, hogy az ügyfelek a Kia modern típusaitól elvárt és megszokott rugózási komfortot, vezethetőséget és egyenesfutást kapják.

A Kia Niro független első MacPherson rugóstagjait úgy hangolták, hogy a felfüggesztés középállásban precíz kormányérzetet biztosítson, késlekedés nélkül reagáljon a kormányparancsokra, valamint fokozott stabilitást mutasson nagy sebességnél.

A Niro futóműve hátul multilink, kettős alsó lengőkarokkal. Ez minden körülmények között komfortos rugózást eredményez, hiszen a két hátsó kerék egymástól függetlenül képes lekövetni a bukkanókat, ütéseket. Emellett kanyarvétel során a kompakt crossover és hibrid kategóriákban gyakran alkalmazott, hagyományos csatolt lengőkaros konstrukciónál nagyobb felületen fekszik fel az abroncs az aszfaltra, ami dinamikusabbá, egyben stabilabbá teszi a Nirót.

Kiemelt figyelmet szenteltek a fék adagolhatóságának. Az Optima hibrid két generációja, valamint a tisztán elektromos üzemű Kia Soul EV fejlesztése során szerzett tapasztalatokat hasznosítva a mérnökök úgy hangolták a Niro regeneratív fékrendszerét, hogy az a hagyományos fékkel tökéletes harmóniában üzemel. Ennek köszönhetően a lassítás lineárisabb, egyenletesebb, mint más hibrid járművekben.

A Niro megkapta a legmodernebb elektronikus vezetőtámogató rendszereket, így a Kia VSM járműstabilitást szabályozó rendszerét, valamint az ESP menetstabilizáló funkciót, amelyek minden körülmények között biztonságos tapadást és stabilitást szavatolnak.

A zaj- és rezgéscsillapító intézkedések hibrid és elektromos üzemben különösen kifinomult viselkedést garantálnak
A vadonatúj Kia Niro fejlesztése során a mérnökök komoly erőfeszítéseket tettek a zaj- és rezgésszint (NVH) méséklésére. Ebben az esetben különösen nagy kihívást jelentett, hogy az autónak a lehető legcsendesebbnek és legkifinomultabb viselkedésűnek kellett lennie.

Mivel a Niro párhuzamos hibrid, fontos, hogy akkor is maximálisan kifinomult legyen, amikor az 1.6 GDI benzinmotor jár. A vadonatúj modell fejlesztése során ezért egy sor megoldással akadályozták meg a motorhang beszűrődését az utastérbe. Ezek között említést érdemelnek a különleges kialakítású, aszimmetrikus motortartó bakok, amelyek kontrollálják az első segédvázba rögzített erőforrás kilengéseit, a motorházfedél nagy sűrűségű anyagból készült alsó szigetelése, az egyedi támasztószerkezetre helyezett hangzáró pajzs, amely a leggyakrabban használt fordulatszám-tartományokban szűri ki a gyorsítást kísérő motorhangokat.

Az útzaj mérséklése különösen fontos volt az utastéri zaj- és rezgéscsillapítás érdekében. Az útzaj szintjét minimálisra csökkentették, míg karaktere a lehető legkiegyensúlyozottabb, függetlenül az útfelület minőségétől. Ennek érdekében kiváló szigetelő képességű, merev perselyeket alkalmaztak az első segédvázban. További szigetelést építettek be az A- és B-oszlopok tövébe, míg a hátsó kerékíveket nagy szilárdságú acél alkalmazásával merevítették, ezzel minimálisra csökkentve az útzaj és a rezgések beszűrődését.

A stzélzaj csillapítására is ügyeltek, különösen nagy sebességnél. A Kia Niro ennek érdekében akusztikus szélvédőt kapott, az ablaktörlők alatti burkolat pedig csökkenti a szélvédő tövében keletkező légörvényeket. A dübörgő, illetve fütyülő szélzajok minimalizálását szolgálja a külső tükrök gondosan kialakított profilja, míg a tetősínen lévő - a keresztlécek rögzítésére szolgáló - lyukakat lefedték.

A kifejezetten a hibrid hajtáslánc befogadására tervezett crossover padlólemez rendkívüli praktikumot ígér
A Niro hIbrid crossover a szerény külső méretek ellenére kiemelkedően praktikus és kényelmes belső teret kínál.

A viszonylag nagy (2700 mm) tengelytáv bőséges helyet garantál mindkét üléssoron, az első utasok lábtere akár 1117 mm, a hátsóké pedig 950 mm. Az 1800 mm széles karosszéria bőséges vállteret (elöl 1423, hátul 1402 mm) garantál. A fejtér a kategória legkedvezőbb értéke: elöl akár 1049 mm, hátul 993 mm várja az utasokat – ez a legtöbb kompakt szabadidőjármű hasonló értékét meghaladja.

A Niro crossover kiállása mindkét üléssoron kissé megemelt üléspozíciót és nagyobb szabad hasmagasságot eredményez a hibrid, illetve ferdehátú versenytársakhoz képest. A be- és kiszállás így egyszerűbb, az üléshelyzet pihentető, kényelmes.

A Kia mérnökei és tervezői együttműködve új első ülésszerkezetet dolgoztak ki a Niro számára. Az első ülés 1,3 kilóval könnyebb, mint a Kia jelenleg használatos autóülései, ugyanakkor azoknál nagyobb mértékű rezgések elnyelésére képes, a megnövelt sűrűségű üléspárnáknak, valamint a nagy szilárdságú acélból készült ülésváznak köszönhetően, ami hosszútávon pihentetőbb utazást tesz lehetővé. A módosított keresztmetszetű rugók és párnák kiváló alátámasztást garantálnak a comboknak, a csípőnek és a deréknak is.

A vadonatúj Niro alapját adó padlólemezt úgy fejlesztették ki, hogy a hibrid hajtáslánc elhelyezése a legkisebb mértékben se csorbítsa a beltér tárolókapacitását. A Niro 421 literes (VDA) csomagtartójába a legkisebb mértékben sem nyúlik be az akkumulátor. Maga az akkumulátor a hátsó ülés alatt található, így a kompakt méretek ellenére maximális méretű lehet a csomagtartó. A Niro csomagtere méretében és alakjában ideális arra, hogy teljes méretű pótkereket helyezzenek el a padlója alatt (piactól függően).

A 45 literes üzemanyagtartály az akkucsomag mellett, a hátsó ülés alatt utazik.

Az új Niro 2016 negyedik negyedévétől opcióként vontató csomaggal is felszerelhető, ami igen ritka a hibrid gépkocsik körében. Ezzel akár 1300 kilót is vontathatnak magukkal a tulajdonosok (fékezett utánfutón).

Infotainment megoldások, köztük a Kia Connected szolgáltatások és az Android Auto
Az új Kia Niro egy sor fedélzeti technológia segítségével kínál fokozott komfortot és kényelmet az utasok számára.

A műszerfal közepét a Kia legújabb HMI kezelőfelülete foglalja el, egy nagyméretű, 7 vagy 8 colos érintőképernyős infotainment rendszerrel, opciós navigációs funkcióval. Mindkét rendszer támogatja a Bluetooth alapú okostelefon csatlakozást és a zenei streaminget, valamint a több európai piacon elérhető digitális rádióvételt (DAB). A rendszert hat hangszórós audioberendezés egészíti ki. Az igényes hallgatók opcióként nyolchangszórós JBL audiorendszert is rendelhetnek, 320 W zenei teljesítménnyel, külső erősítővel.

Az új Niróhoz is elérhető a TomTom eredetű Kia Connected szolgáltatás. Az új online kapcsolódási csomag a legkülönfélébb információs szolgáltatásokkal szolgál, az élő forgalmi hírektől** a traffipax-térképig és figyelmeztetésig**, a turisztikai pontok keresésétől az időjárás előrejelzésig. A navigációs rendszerrel felszerelt gépkocsikhoz rendelhető Kia Connected szolgáltatás az autói megvásárlását követő hét éven át ingyenesen használható.
** A szolgáltatások igénybe vételét az adott országban törvényi korlátozások szabályozhatják.

A Niro a legelső Kia modell az Android 5.0 (Lollipop) vagy annál frissebb operációs rendszert alkalmazó okostelefonokkal kompatibilis Android Auto funkcióval. A modell piaci bevezetésétől elérhető Android Auto összekapcsolódik a felhasználó telefonjával, majd lehetővé teszi, hogy az okostelefonos alkalmazásokhoz és egyéb funkciókhoz (pl. Google Maps navigációs szóbeli útmutatással, telefon kihangosító, szöveges üzenet felolvasása, hangfelismerés) az autó fedélzeti infotainment rendszerének képernyőjén keresztül férjen hozzá. Az Android Auto azt is lehetővé teszi, hogy streaming kapcsolaton keresztül zenét hallgassunk a Google Play Music szolgáltatásból. A rendszert úgy alakították ki, hogy csak a lehető legcsekélyebb mértékben vonja el a Niro vezetőjének a figyelmét; a funkció anélkül kezelhető, hogy a sofőrnek le kellene vennie a kezét a kormányról, vagy a tekintetét az útról.

Az ügyfelek körében egyre gyakoribb okostelefon-használathoz igazodva a Kia Niro új vezeték nélküli telefontöltőt is kínál, amellyel menet közben, vezetékes csatlakoztatás nélkül tölthető a készülékek akkumulátora. Az 'idegen tárgy felismerés' funkcióval felvértezett, 5 W teljesítményű töltőrendszer automatikusan aktiválódik, amint a felhasználó kompatibilis készüléket helyez a középkonzol tövében található töltőfelületre, illetve figyelmezteti a vezetőt, ha a járműből kiszállva a töltőn felejti telefonját. A rendszer megjeleníti a töltöttségi szintet; a használat közbeni túlmelegedést biztonsági rendszer akadályozza meg.

Nagyszilárdságú acélkarosszéria és számos aktív biztonsági technológia
A Kia gyártmányait a világ legbiztonságosabbjai között tartják számon, utas- és gyalogosvédelmi képességeik kiemelkedőek, és ez nincs másképp a Niro esetében sem. A Nirót úgy fejlesztették, hogy a világ legszigorúbb töréstesztjein is helyt álljon. Vázszerkezete igen erős, ráadásul a passzv biztonsági rendszerek széles választéka mellett a legmodernebb aktív biztonsági, illetve automatikus balesetelkerülő technológiákkal is rendelkezik.

A Kia Niro vázszerkezete különösen ellenálló. Egyedi, új fejlesztésű platformja jelentős részben fejlett, nagy szilárdságú acélokból (AHSS) áll. A Kia általános tömegcsökkentési programjának keretében az ultranagy szakítószilárdságú acélok alkalmazásával a márka 2020-ra 5 százalékkal csökkenti az új modellek vázszerkezetének tömegét (a 2014-es szintekhez képest), miközben járművei egyre biztonságosabbá válnak.

A karosszéria 53 százalékban tartalmaz erős, könnyű AHSS acélt. A motorházfedél, a csomagtér ajtaja, az első lökhárító merevítése, valamint számos futóműelem (így az első kerékagyak és alsó lengőkarok, valamint a féknyergek) alumíniumból készültek. A rögzítőfék taposópedálja üvegszál-erősítésű műanyagból van, hozzájárulva az általános tömegcsökkentéshez. Ezek a tömegtakarékossági megoldások egyszerre javítják az autó biztonságát és garantálják osztályelső üzemanyag-fogyasztását.

Az utascella merevítésénél edzett, melegen sajtolt acélt is felhasználtak, különös tekintettel az A- és B-oszlopokra, a hosszanti tetőkeretekre, valamint a kerékívekre. Ezek az anyagok rendkívüli torziós szilárdsággal ruházzák fel a Nirót, amelynek váza a maximális utasvédelem érdekében hatékonyan vezeti el az ütközés erejét a karosszérián.

A Niro alapfelszerelésként kínál hét légzsákot: az optimális passzív utasvédelemről vezető és utasoldali elülső légzsákok, vezető oldali térdlégzsák, első üléssori oldallégzsákok, valamint az első és második sori függönylégzsákok gondoskodnak. Az ISOFIX gyermekülés-rögzítő pontok minden kivitelen megtalálhatók a második üléssoron; lehetővé téve a gyermekek biztonságos elhelyezését.

Az új Niro kiváló eredményre számíthat az Euro NCAP egyre nagyobb jelentőségű „Biztonsági segédrendszerek” kategóriájában, amely a legmodernebb vezetőtámogató technológiák balesetek elkerülésben és sérülések mérséklésében mutatott hatékonyságát vizsgálja.

A Kia VSM járműstabilitás-szabályozó rendszere egyidejű fékezés és kanyarodás esetén a menetstabilizáló rendszer (ESP) és az elektromos szervokormány gondos szabályozása révén segít a vezetőnek megőrizni uralmát járműve felett. Amennyiben a rendszer tapadásvesztést észlel, a VSM közbeavatkozik, és segít a vezetőnek a jármű biztonságos irányításában.

A vadonatúj Niro a legmodernebb aktív kockázat-elkerülő technológiákat kínálja, piactól függően. Többek között a következő technológiák rendelhetők:

  • Önműködő vészfékrendszer (AEB) gyalogosfelismerő funkcióval: radar alapú érzékelők segítségével észleli az ütközés vagy a gázolás veszélyét, és segít megállítani az autót.
  • Intelligens sebességtartó automata (SCC): A Niro sebességét automatikusan szabályozva tart biztonságos követési távolságot.
  • Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDWS), a minden európai Niro modellen alapfelszerelésként kínált rendszer hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha a jármű irányjelzés nélkül elhagyja a forgalmi sávot.
  • Sávelhagyást gátló rendszer (LKAS): az ugyancsak alapáras funkció felismeri a Niro sávhatárokhoz viszonyított helyzetét, és automatikusan korrigálja a jármű nyomvonalát, ha azt érzékeli, hogy a gépkocsi irányjelzés nélkül kezdi elhagyni a forgalmi sávot.
  • Holttér-felügyelet (BSD); a Niro mögött haladó gépkocsikat felügyeli, és a külső tükörben megjelenített jelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha egy jármű belép a Niro holtterébe.
  • Mögöttes keresztirányú forgalom-felügyelet (RCTA), parkolóban történő tolatás esetén figyelmeztet a Niro mögött elhaladó gépkocsikra.

A Kia 2020-ra 25 százalékkal csökkentené üzemanyag-fogyasztását 2014-hez képest
A Niro számára kifejlesztett vadonatúj padlólemez és egyedi hajtáslánc is szerephez jut a márka azon törekvésében, hogy 2020-ra a csekély károsanyag-kibocsátású piac vezető szereplőjévé váljon. A következő öt év során a Kia a jelenlegi négyről tizenegyre bővíti környezetbarát típusainak számát (kezdve a sort a Niro hibriddel és az Optima hálózatról tölthető hibriddel), hogy ezzel a 2014-es értékekhez képest 25 százalékkal csökkentse a márka gyártmányainak átlagos üzemanyag-fogyasztását.

A csekély károsanyag-kibocsátású típusok kibővített kínálata fejlett hajtásláncok sokszínű választékát alkalmazza majd, a hibridektől és hálózatról tölthető hibridektől kezdve az akkumulátorról működő, tisztán elektromos autókon át az üzemanyagcellás gépkocsikig. A Niro az egyik első olyan új Kia, amelyet ennek a célkitűzésnek a keretében terveztek, fejlesztettek és gyártanak.

A modern hajtáslánc-technológiák fejlesztése mellett a Kia 2020-ra jelenlegi motorkínálatának tíz tagjából hetet új generációs benzin- és dízelmotorokra cserél, miközben növeli a turbómotorok részarányát. Tervbe vettük jobb hatásfokú, több fokozatú sebességváltók kifejlesztését is, míg a Kia mérnökei az ultranagy szakítószilárdságú acélok szélesebb körű alkalmazásával átlagosan 5 százalékkal csökkenteni kívánják új modelljeink karosszériájának tömegét.

Európai forgalmazás 2016. harmadik negyedévétől
Miután a vadonatúj Niro a 2016-os Genfi Autószalonon bemutatkozik Európának, már 2016 májusában kezdetét veszi a modell gyártása a Kia ultramodern hwasungi (Korea) üzemében

A Kia Niro 2016 harmadik negyedévének vége felé kerül forgalomba Európában, a Kia Europe egyedülálló hétéves, 150 000 kilométeres garanciájával.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER