2013. február 04. hétfő, 21:10

 

Az Opel már 2012 novemberében bejelentette visszatérését az autósportba az ADAM sportváltozatával, a Genfi Autószalonon pedig immár az FIA R2 rali-szabályzata szerint felépített tanulmányként jelenik meg a nemrég bemutatott kisautó. Végső fejlesztését és homologizációját a tervek szerint még idén befejezik.



Opel ADAM Rallye R2 Műszaki adatok:

Az Opel ezzel további lépést tesz új autósport-stratégiájának megvalósításában, és egy olyan, értékes járművet bocsát a nemzetközi amatőr ralisport rendelkezésre, amely Európa bármelyik országos bajnokságában bevethető.

opel-adam-r2-rally-auto


Az Opel „OPC Line“ termékcsaládból származó különleges karosszériaelemek, a motor- és csomagtartó-tető gyorszárai valamint első és hátsó alsó védőlemez sejtetik az aszfalton és murván egyaránt otthonosan mozgó kocsi atletikus képességeit. A lemez alatt pedig a legmagasabb színvonalú technika rejtőzik!

Az ADAM R2 hajtását 1,6 literes, változó vezérlésű ECOTEC 16V benzinmotorra bízták, amely versenyváltozatban 185 lóerőt és körülbelül 190 newtonmétert fejt ki. Erejét ötfokozatú, soros Sadev sebességváltó és mechanikus, lamellás zárral ellátott differenciál továbbítja. Az aszfaltra és murvára való, állítható futómű maximális útfogást és dinamikus viselkedést garantál, maximális lassulásról hidraulikus „Fly-Off“ kézifék, négydugattyús Brembo első féknyereg és a hátsó kerekek nyomásszabályozása gondoskodik.

Az R2 tanulmány belsejéből sem hiányoznak a versenyautó jellemzők, nem egy részlet megegyezik azzal, amelyet az év folyamán homologizáltatnak majd a Nemzetközi Autósport Szövetségnél (FIA). Ilyen például az integrált biztonsági struktúra, a HANS nyakvédőhöz előkészített SPARCO versenyülés, a műszerfalon a folyadékkristályos fokozatkijelző, a felkapcsolási lámpa és a MONIT rali-computer, a központi kapcsolókonzol, a térképolvasó lámpa és az elektromosan indítható tűzoltó készülék.

opel-adam-r2-rally

A kompakt R2 sportgép alapja az új ADAM Cup változat. Ez az első lépés egy új, Európára irányuló raliprogram felé, amelynek feladata, hogy a fiatal tehetségeket fokozatosan eljuttassa az európai élvonalba. A 2013-as idényben körülbelül negyven ADAM kupa-autó szerepel német és francia márkabajnokságokban. A német ADAC OPEL RALLYE CUP „Rallye Junior“ versenyének (27 év alatti pilóták részére) győztese feljut az R2-osztályba, és a következő évadban megkülönböztetett támogatást kap az Opel és az ADAC részéről.

opel-adam-rally


Opel ADAM Rallye R2 Műszaki adatok:

Motor:    1.6-os ECOTEC 16V, változó vezérlés,  BOSCH autósport-vezérlőkészülék
Teljesítmény:    kb. 185 LE 7750/percnél
Nyomaték:    kb. 190 Nm 6200/percnél
Erőátvitel:    soros, ötfokozatú Sadev sebességváltó, differenciálzár
Futómű:    REIGER verseny-futómű, háromszorosan állítható, MacPherson rugóstagok Uniball gömbcsuklókkal, aszfalt- és murva-specifikáció

Kormány:    elektrohidraulikus szervokormány
Keréktárcsák:    EVO Corse alumíniumfelnik, 6,5 x 16 col (aszfalt), 6 x 15 (murva)
Fékrendszer:    hidraulikus „Fly-Off“ kézifék, nyomásszabályozás a hátsó tengelyen, Brembo négydugattyús féknyergek elöl
Féktárcsák:    310 mm, hűtött (aszfalt, elöl), 278 mm hűtött (murva, elöl), 264 mm (hátul);
Karosszéria:    könnyű építésű nyers karosszéria, integrált biztonsági struktúra, alsó védőlemez a motornál és a tanknál

Belül: SPARCO versenyülések (HANS nyakvédőre előkészítve), elektromosan indítható tűzoltó készülék, száraz akkumulátor
Kívül: „OPC Line“ karosszériaelemek, gyorszáras motor- és csomagtartó-tető, vontatószemek

Elektromosság:    autósport kijelző, fokozatjelző és felkapcsolási lámpa, MONIT rali-computer, központi kapcsolókonzol, térképolvasó lámpa
Méretek:    hosszúság 3.698 mm, szélesség 1.720 mm, (beállítható) magasság 1.442 mm (aszfalt), tengelytáv 2.310 mm, súly 1.030 kg

opel-adam-r2


opel-adam-r2-rallyauto


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER